A P. Mobil zenekar vezetőjének, Schuster Lórántnak bár hónapokig nem koncertezhetett, így sem jutott annyi ideje imádott családjára, mint szerette volna. Élvezi, hogy újra színpadon állhat, mert ez az egyetlen hely, ahol minden problémáját és fájdalmát feledni tudja.
Schuster Lóránt a világjárvány alatt sem unatkozott, nemcsak az új lemezükön, hanem a könyvén is dolgozott.
– Munkával telt a leállás időszaka is, elkészítettük a legújabb albumunkat, mellette írtam a harmadik könyvemet, várhatóan jövő tavasszal fognak megjelenni. Idén még lesznek klubestjeink, vidéki fellépéseink, de hogy jövőre mi jön, egyelőre még kérdés – mondta a zenész a Hétvégi Borsnak.
– De azért mindig akad az embernek elintéznivalója. A fiamat például felvették Pannonhalmára a Bencés Gimnáziumba, ezzel is volt teendőm. Mégis ennek az időszaknak a legrosszabb hozadéka, hogy nem játszhattunk, és az összes tartalék pénzemet föléltem.
Sokan bele sem gondolnak, hogy egy zenekarnak akkor is vannak kiadásai, ha nincsenek koncertjei. Hiszen valahol tárolni kell a hang- és fénytechnikát, a hangszereket, ki kell fizetni a próbahelyet és a rezsiköltség is ugyanúgy megmarad.
– Sokan hangoztatták, menjünk el kapálni, de ez nem így működik. A zenekar olyan, mintha tehenet tartanál. Mindig van vele teendő, 24 órás tevékenységet jelent. Nem panaszként mondom, de míg van, ahol négy-öt ember intézi az ügyeket, nálunk mindent egyedül csinálok, segítenek a többiek, de minden rajtam keresztül fut – mesélte.
Suszter Lóránt büszke nagypapa, imádja az unokáját, de sajnos nem tud elég időt a kislánnyal tölteni.
– Janka már hároméves múlt, és olyan magas az értelmi szintje, mint egy végzős óvodásnak. Nagyon büszke vagyok rá, de ez a lányomék érdeme, rengeteget foglalkoznak vele. Szoktunk találkozni, csak nem annyit, amennyit szeretnék. Tavaly év végén azért egy héten át együtt voltunk az osztrák–szlovén–magyar határnál, az nagyon jó volt. Örülök, hogy egyáltalán megértem ezt.
Nehéz elhinni, hogy a zenész már 72 éves, mivel a fiatalos lendületéből mit sem veszített.
– Muszáj felvenni a ritmust, a zene pedig igazi gyógyszer. Amire egyébként szükségem van, az a család és a koncertek, és ezek megvannak. Nem vágyom rá, hogy az enyém legyen a legszebb csaj a városban, vagy nekem csillogjon a legjobban az autóm. Ha utazom a villamoson, odajöhetnek hozzám, és nyugodtan megszólíthatnak, megveregethetik a vállamat, nálam ezek beleférnek. Szívesen beszélgetek. Azok, akik nem járnak az emberek között, nem hallgatják meg a véleményüket, nem tudják, mi történik a világban – tett hozzá Lóri, aki most egészségileg is jól van, egyetlen problémát leszámítva.
– Mind a két térdem teljesen kész, protézisre lenne szükségem, de az operáció rengeteg időt venne el, ráadásul vagy sikerül, vagy nem, és belekerül 1,5-2 millió forintba, végig kell ezt gondolni. Különben is, amikor fölmegyek a színpadra, minden fájdalmat elfelejtek.
