Száraz Dénesen kifogott egy bakelitlemez
Csókcsaták, sóvárgó szívek, féltékenység, és a csalfaság – a legújabb magyar tévéfilm, a Kék róka igazán pikánsra sikeredett. A szerelmi sokszög a jazzkorszakban játszódik: a főszereplőknek meggyűlt a bajuk a korhű dolgokkal.
Megelevenedik a korabeli főváros
Cecília a vőlegényéhez sietve útközben belebotlik egy férfiba, akivel azonnal egymásba szeretnek, ám kiderül, hogy az párja sokat emlegetett barátja, Sándor. A lavina akkor indul el, amikor Sándor megvádolja Cecíliát hűtlenséggel.
– Szerepelnek a filmben archív felvételek a ’30-as évek Budapestjéről – az autóknak, vonatbelsőknek, tereknek, ruháknak van egyfajta jó értelembe vett romantikája – de ugyanakkor már modernek. Szeretném, ha derű és mosoly lenne a nézők arcán, mert ezek a karakterek ugyan rosszabbnál rosszabb döntéseket hoznak, és fura szituációba sodorják magukat, de mi is hasonlóak vagyunk, kergetjük a boldogságot, amiről nem is tudjuk, mi az pontosan... – árulta el a Metropolnak a Megafilm legújabb produkciójának rendezője, Pacskovszky József.
Száraz Dénes: Ma minden olyan gyors
A stáb a Budai Várban egy egész utcát alakított át, de forgattak csopaki villában, és a Vasúttörténeti Múzeumban is. A színészeknek - korukból fakadóan - jó pár mozdulatot be kellett gyakorolni.
Nevettek rajtam, mert rosszul raktam fel a bakelitlemezt – kezdte Száraz Dénes, a Kék róka férfi főszereplője.
– Meg kellett Emőkével tanulunk a mozdulatot, hogy úgy tűnjön, mintha abba a korba születtünk volna. Keresgéltem a kis lyukat, de nem találtam! Szerintem előtte én még nem próbáltam lemezt feltenni! Egyébként feltaláltam volna magam a jazzkorszakban, igazából én a mai korral nem tudok mit kezdeni. Legyen szó az emberi kapcsolatokról, a nőhöz való közeledésről, vagy akár egy beszélgetésről. Minden olyan gyors… – fejtegette Száraz Dénes.
Damillal mozgatott ablaktörlő és zuhanyrózsából eső zápor
Zsigmond Emőke játssza Cecíliát, akit elbűvölt a csapatmunka és a „varázslás”.
– Van egy olyan jelenet, amikor autóval megyünk Dénessel a klubjába. Elképesztő élmény volt leforgatni: egy hangárban vettük fel. A korabeli autót ketten rugóztatták, hogy úgy tűnjön, mintha menne, az ablaktörlőn damilt húztak át, hogy mozgatható legyen, a kocsi mellett lámpákat forgattak, imitálva a közvilágítást, az eső pedig zuhanyrózsából esett. Annyira csodálatos és izgalmas volt! – mesélte Emőke, akinek a kalaptű és a csipkekesztyű is feladta a leckét.
– Folyamatosan a fejemet szurkáltam vele! – nevetett, majd folytatta: nehezen ment, mert lendületből kellett csinálni, közben szöveget mondani, és a mozdulatra is oda kellett figyelni.
