Dér Heni: A háború közepén nőttem fel

Örülök, hogy végül igent mondott az interjúra.

Mióta anyuka vagyok, sokkal inkább megválogatom, mivel foglalkozom. Már nem akarok mindenáron mindent elvállalni, mert pont a lényegre nem marad energiám. Nem járok szórakozni, és nem érzem azt, hogy az életemből hiányozna a nyilvánosság. Bőven elég, amit a saját közösségi oldalamon megmutatok magamból. A legfontosabb, hogy kapjon tőlem a fiam egy boldog anyukát.

Boldognak is tűnik.

Nem igazán érdekel, mások mit gondolnak rólam, akkor nem lennék ennyire megosztó. Nem baj, ha valaki nem ért velem egyet, és ennek hangot ad egy kommentjében, teljesen jól kezelem az ilyesmit. Ez akár építő jellegű is lehet, de ha csak amiatt ír valaki, hogy elmondhassa, mennyire utál, és egyébként is hogy nézek ki, az már eleve óvodás dolog. A bezártság sok mindent kiváltott az emberekből, frusztráltak lettek. Következmények és arc nélkül rúgnak bele bárkibe. Tudják, nem lesz felelősségre vonás.

Önmagának képes megfelelni?

Régóta úgy élek, hogy ki vagyok békülve magammal, de nyilván látom a hibáimat. A magamnak való megfelelési vágy sok esetben őrült maximalizmust váltott ki belőlem, de rájöttem, hogy az örök elégedetlenség csak boldogtalanságba hajszol. A legszomorúbb, hogy erre az ember mindig az élete közepe táján jön rá.

Visszanézve milyennek látja a Megasztáros Dér Henit?

Egy cuki, bátor és céltudatos kislánynak, akire nagyon büszke vagyok. Fogalmam sincs, milyen belső motiváció miatt, ellenszegülve apukám kérésének és szigorának vágtam bele az egészbe úgy, hogy nem tudtam, mi lesz a vége. Volt bennem egy belső motor, ami vitt előre. Annak a kislánynak köszönhetem, hogy most itt vagyok. 8-9 évesen zenei naplót vezetettem, amibe a minap belelapoztam. Megkönnyeztem az egyik sornál. Azt írtam, bárcsak egyszer híres énekesnő lehetnék Magyarországon és két csodálatos gyerekem születne. Sajnos odaírtam a mondat végére, hogy ez úgyis csak hiú ábránd marad. Már bánom, mert a gondolatnak és az írásnak teremtő ereje van. Leírtam, valóra vált, viszont tényleg küzdelmes volt.

Azt mondta, ellenszegült az édesapjának.

Ő fiúgyerekeket szeretett volna, és úgy gondolta, ha már lányai születtek, akik nem tudják tovább vinni a családnevet, legyünk a húgommal ügyvédek vagy orvosok. Innen indult a megfelelési kényszerem. Az énekléssel nem igazán akart megbékélni. Megengedte, hogy ezzel foglalkozzak, de cserébe maximálisan elvárta, hogy az iskolában jól teljesítsek. Ott azért előjött a renitens énem, voltak magatartásbeli problémáim. Az iskolai csínytevésekkel nem igazán foglalkozott, a nagy dolgok kapcsán fektette le az elvárásait. Orvos vagy ügyvéd nem lettem, de három diplomám van.

Végülis bizonyított neki.

Nagyon sokáig vártam rá, de nem emlékszem, hogy valaha kimondta volna, büszke vagyok rád. Talán körülírta. Már rég elengedtem a neki való megfelelési kényszert. Apukám egy cuki, kenyérre kenhető nagypapa lett, aki imádja az unokáját. Mindent ellenkezőleg csinál vele, mint ahogy velünk tette, szigornak a nyomát sem látom. Ami egy kicsit dühít is, mert az én gyerekemnek náluk mindent szabad.

Mikor nőtt fel végleg?

Amikor elkezdtem taposni a harmincas éveimet. Onnantól fogva másként gondolkodom, és más lett a prioritás. Ezt a gondolkodást viszem tovább most, hogy anyává váltam.

Hisz abban, hogy a gyerekek választják ki a szüleiket?

A családban senki sincs, aki ilyen szinten kötődne a zenéhez. De nem véletlenül kaptam őket és ezt a neveltetést. Nélkülük tényleg nem jutottam volna el idáig, ez a mi közös feladatunk volt. És nyilván kisfiam esetében is ez van, legalábbis bízom benne, hogy okkal hozzánk született.

Milyen volt a viszonya az édesanyjával? 

Anyukámat nagyon becsülöm. Mi ketten teljesen más karakterek vagyunk, ő egy nagyon csendes és simulékony feleség. Évekig azt gondoltam róla, hogy gyenge ember, én meg olyan erős akarok lenni, mint az apukám. Felnőttkoromban értettem meg, amikor már nem éltem a szüleimmel, hogy ő nem szavakkal meg tettekkel fejezi ki, milyen erős, hanem azzal, hogy nagyon ügyesen ott van a háttérben. Aki apukámmal együtt tud élni lassan 40 éve az csak erős lehet. Túlélték együtt a délszláv háborút.

A háború most nagyon aktuális téma.

Akaratomon kívül is kötődőm érzelmileg a délszláv háborúhoz, hisz abban nőttem fel. Sosem beszéltem róla, miért nem érintett annyira mélyen. Apukám kisebbségi magyarként nem látta értelmét beszállni egy értelmetlen háborúba, ezért a nagyszüleimnél bujkált. Anyukámmal úgy tudtak nevelni minket a háború közepén a testvéremmel, hogy ne érezzük a félelmüket, szomorúságukat, vagy hogy ne vegyük észre rajtuk, ha pánikolnak. Mi, gyerekek csak annyit szűrtünk le az egészből, amennyit hagytak. Ezért nagyon hálás vagyok. Nem lettem egy megtört, megkeseredett kisgyerek, pedig tőlünk húsz kilométerre bombáztak.

Névjegy

Született 1986. április 17., Csantavér, Jugoszlávia
Énekesnő

2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című műsorának első szériájába, több döntőn is továbbjutott. 2006-ban megjelent az első albuma a Sugarloaf nevű zenekarral. 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kapott. 2013-ban szerepelt a Sztárban sztár legelső évadában, ahol a 2. adásban kiesett. 2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Ég veled – Next please című dalával, majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, ezúttal Ébresztő című dalával. 2016-ban A nagy duettben Kucsera Gáborral a 4. helyen végeztek.