Stohl András: Az „öregnek” hívnak a többiek
Volt már napi adásgyőztes és legutóbb az is megesett, hogy lélegzetvisszafojtva tördelte a kezét a bennmaradásért. Stohl András a Borsnak adott interjút, őszintén beszélt arról, miért hatalmas kihívás neki hétről hétre Sztárban sztár színpadára állni.
A zsűritagokon kívül kap kritikát a barátoktól, esetleg a családtól?
– A kritika, mint műfaj, jelen van az életemben nap mint nap, hiszen majdnem minden este színházak színpadán láthatnak a nézők, tévéműsorokat vezetek. Sokakkal ellentétben nekem nincs bajom a kritikával, főleg, ha akitől jön, azért mondja mert szeretne építeni, vagy felnyitni a szemem.
Az előző kisfilmjében arról beszélt, hogy ezt egy „életen át kell játszani”. El tudja képzelni, mit csinál majd, ha esetleg annak vége?
– Nem vagyok az a típus, aki valaminek a végén gondolkozik. Az életem a színpad. Engem ez feltölt. Bedug a 220-ba és levegőt kapok. Én tényleg ezt egy életen át játszom - ha már ez volt a kérdés.
Milyen nehézségekkel jár átalakulni hétről hétre?
– A második produkcióm volt Amanda Lear, amikor nővé váltam. Valahogy mindenki elodázta, hogy „ó nekem az könnyű, hiszen az Őrült Nők ketrecében is estéről estére női szerepben vagyok”. Nehéz szerintem a női szerep mindannyiunknak. Látom, amikor a társaim, akár Ember Márk, akár Vavra Bence női előadót kell hogy alakítson. Egy teljesen skizo-állapotot kíván. Hadd meséljek el egy kulisszatitkot: közös az öltözőm, Vavra Bencével és Marics Petivel. Egyik héten vasárnap délután a következő kép fogadott, amikor nyitottam az ajtót: Marics Peti lábát épp borotválták, Bence kezére pedig műkörmöket ragasztottak. Összenéztünk és mindhárman hatalmas nevetésben törtünk ki.
Színészként mondhatni főállásban bújik bele különböző szerepekbe, milyen plusz kihívásokat nyújt ez a műsor a színészkedéshez képest?
– Más egy színpadra állni és eljátszani egy hosszú próbafolyamat végén egy szerepet. Majd ezt ismételni estéről estére. Minden vasárnap nekem felér egy maratonnal. Amikor hazaérek adás után, Vicával a feleségemmel csak ülünk az étkezőben, és órákon át beszélgetünk, mert annyira kimerülök, hogy jól esik kibeszélni az egész hét fáradalmait.
Háború zajlik Ukrajnában. Mi segít abban, hogy ezt a nyomasztó körülményt kizárja az életéből és képes legyen szórakoztatni?
– Van egy mondás a mi szakmánkban: a shownak mennie kell tovább. Mi minden vasárnap odaállunk, és szórakoztatni szeretnénk mindenkit, aki megtisztel minket a figyelmével. Pokol nehéz most! És ezt mondhatom mindannyiunk nevében, beleértve Tillát, a zsűrit és a teljes stábot.
Előnyként vagy hátrányként fogja fel, hogy Ön a legidősebb, a legtapasztaltabb?
– Az „öregnek” hívnak a többiek, de nekem ezzel nincs bajom. Ez csak egy szám…
Vannak, akik azt mondják, kivételez Önnel a zsűri, hiszen barátai, munkatársai.
– Hogy másképpen zsűriz-e engem mondjuk Lékai-Kiss Ramóna, aki a műsorvezető társam a Dancing with the Starsban, vagy Papp Szabi, aki több, mint 10 éve barátom? A válaszom egyértelműen: nem! Ők ismernek, és tudják hogyha 5 pontot fognak adni, akkor érteni és tudni fogom, hogy miért kapom. Nem Stohl Andrást pontozzák, a barátot és kollégát, hanem a versenyzőt.
Az elmúlt hat héten, melyik másik versenyzővel lett a legjobb a kapcsolata?
– Dallos Bogival ott állni vasárnap a végén pokoli volt! Nagyon megszerettem Bogit emberileg és szakmailag is. Marics Peti a fiam lehetne, és épp ezért nagy szerencse, hogy együtt öltözünk, mert rajta tartom a szemem. Ez egy baromi jó csapat, és jó, hogy a tagja lehetek, így nagy öregként.
