Covid

Rossz hírek érkeztek II. Erzsébet királynőről

Bors

Létrehozva: 2022.04.11.

Kivételt tett és elmesélte a brit királynő, hogyan élte meg a koronavírus fertőzést.

A 95 éves uralkodónő még februárban kapta el a koronavírust. Emiatt nem csak családja és a palota kezdett aggódni II. Erzsébet királynőért, hanem mondhatni az egész világ. Sokáig titkolóztak az állapotával kapcsolatban, és mind a mai napig homály fedi, hogyan élte meg azokat a napokat. De ami igazán lényeges, hogy szerencsére a vártnál jóval hamarabb sikerült legyőznie a fertőzést.

A királynő nemrég videóhíváson keresztül tette tiszteletét a londoni Királyi kórház új, róla elnevezett osztályának hivatalos megnyitóján. Az egységet egyébként rekordidő alatt öt hét alatt építették fel a Covid-betegek számára. Ráadásul ez lett az ország egyik legnagyobb intenzív osztálya.

Meghallgatta az építőmunkások és az egészségügyi dolgozók történeteit. Az egyik vezető ápoló a következőket mondta a koronavírusos betegekre utalva: „Fogtuk a kezüket, letöröltük a könnyeiket és vigaszt nyújtottunk”.

A megrendítő történeteket halva a királynő méltatta az egészségügyi dolgozókat helytállásukért, majd kivételt tett és a saját tapasztalatait is megosztotta a koronavírus kapcsán.

„Örülök, hogy egyre jobban van. Ez a szörnyű járvány nagyon fáradttá és kimerültté teszi az embert, nem igaz? Nem túl kellemes velejárója. Nagyon örülök, hogy ma beszélhetek önökkel” – mondta II. Erzsébet királynő utalva saját tüneteire. 

(VIA)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek