Fenyő Miklós 6-os villamoson írta a Csavard fel a szőnyeget című slágerét

A 75 éves dalszerző, szövegíró és kiváló énekes koncertjének külön érdekessége, hogy most jelenik meg és lesz elérhető a közönségnek Fenyő Miklós 75 Magyar Népmese című könyve. A különleges minőségű, soha nem látott fényképekkel színesített kiadvány 75 dalszöveget - azaz Fenyő elmondása szerint 75 Magyar Népmesét - és azok születésének háttér történetét, inspirációját írja mutatja be néha romantikus, olykor vicces stílusban. Ugyanígy lesz a turné további állomásán, többek között Siófokon, Nyíregyházán, Szegeden, Győrben és Budapesten, a decemberi Aréna koncerten is. 

A Borsban csütörtökön és pénteken már a megjelenés előtt részleteket közlünk a könyvből.

CSAVARD FEL A SZŐNYEGET

A 6-os villamos Budapest egyik ikonikus mutatványa. Kis túlzással talán még azt is mondhatjuk, igazi hungarikum. De egy biztos, számomra sokatmondó múzsa! Ezáltal sokatmondóvá válhat a házibulikért rajongó nemzedékek számára is.

Igen, már elárultam, ott ültem a 6-os villamoson. Ezer felé szálltak a gondolataim. A Hungária előtti életemet éltem. Éppen nem volt zenekarom, de szenvedélyesen és állhatatosan kitartottam amellett, hogy márpedig én akarok egy együttest. Nagyjából el is képzeltem, hogy kik lesznek majd a tagjai. Ismertem zenészeket, akiket nagyra becsültem, mindegyikük remek volt a saját hangszerén. Én velük képzeltem volna el, de jó is lenne, ha… Aztán kicsit később, két megálló és egy „de jó is lenne ha” között, egyszer csak hirtelen beugrott egy dalcím. De nem magyarul, hanem angolul: Roll Up The Carpet. 

Mondogattam, mint egy mantrát. Gondoltam, ez de jól hangzik. Elképzeltem, hogy hangzana ez magyarul. Amikor lefordítottam, rájöttem, hogy nem rosszul. Na jó, nem szerénykedem, nagyon is jól hangzik. Csavard fel a szőnyeget! 

Pfuuu, itt van hát a házibuli. Itt a minden akadályt legyőző, a szomszédok, szülők, tanárok arcába belebeszélő, mindennek és mindenkinek ellentmondó, szembeszálló dal. Ezt sugallta a mondat, ott, nekem, 1967-ben, a megállóban. 

Megírtam a Csavard fel a szőnyeget magyarul, végig. Akkor írtam dalt először életemben. Otthon, a pianínónkon mindjárt összeraktam a zenét is hozzá. Hát, őszintén mondhatom, teljesen el voltam ájulva magamtól. Pfuuu de jó, benne van a szemtelenség, a csajozás, a házibuli – ahogy akkor mondtuk: a HáBé –, vagyis benne van minden, ami abban az életkorban fontos volt. 

Lelkierőt és új gondolatokat adott ez a dal, és a magamban már-már elképzelt sikere. Így nekibuzdulva, még gyorsan megírtam hat számot, csak úgy teljesen magamnak. Ezek közül – és ezt én is éreztem –, a Csavard fel volt a legerősebb, a leghatásosabb, és a legmeggyőzőbb. 

Tele voltam kétségekkel, mit kezdjek ezekkel a dalokkal, mikor és hogyan lesz zenekarom, és ha lesz is, majd eljátsszák-e? De mindezek ellenére, belül jól éreztem magam, mert az önbizalmam, a motivációm és a fantáziám is nagyobb lett, megélénkült.

A park környéki haverjaim rendszeresen feljártak a lakásunkra, hallgatták, ahogy zongorázok és énekelek. Mondhatni, kisebb fajta „lakáskoncertek” alakultak ki rendre, a négy fal között. Egy ilyen alkalommal dobta fel egyik haverom az ötletet, hogy keressem meg S. Nagy Istvánt, aki akkor már ismert szövegíró volt. A srác rokona ott dolgozott az ORI-ban (Országos Rendező Iroda), és ismerte őt. Biztatott, a rokon majd megadja az S. Nagy számát, te meg nyugodtan hívd fel, és mondd el neki a terveidet. 

Három nap kellett, hogy megérjen bennem a gondolat. Közben az igenek és nemek csatáztak bennem, végül az előbbi, egy tétova igen győzött. Az izgalomtól lassított felvételnek tűnt az a pár lépés, ami a lakásunktól a Fürst Sándor utcai telefonfülkéig vezetett. Reszkető kézzel hívtam fel a művész urat. Úgy reagált, ahogy csak valóban nagy művészek tudnak. És persze valódi emberek. Azzal kezdte, hogy ne nevezz engem művész úrnak. A beszélgetés, az ő egész lénye „jófejséget” árasztott. Ez kicsit megnyugtatott. Elhívtam egy próbahelyiségbe, összeszedtem néhány zenészt, akikkel begyakoroltuk és eljátszottuk neki a megírt dalaimat, többek között a Csavard fel a szőnyeget is. Így egy svungra letudtuk, egyúttal „ráöntöttük” S. Nagy Pitykóra az életművemet. Aztán mikor befejeztük, és remegő gyomorral, várakozó szemmel néztem rá, csak annyit mondott: gyere, menjünk egyet sétálni. Beültünk egy környékbeli presszóba, ahol elsőre azt kérdezte, van-e zenekarom. Mondtam, hogy most még nincs, de nemsokára lesz. Legyen is minél hamarabb, mondta, mert ezeket a dalokat fel fogjuk venni lemezre. Én csak ültem, mintha egy álom kellős közepén lennék, nem akartam hinni a fülemnek, és nem akartam felébredni sem. Tudod mit, folytatta aztán, holnap gyere be az Astoriába, én ott szoktam ebédelni, hozd be a szövegeket, mind a hatot. Így is történt, másnap odamentem, letettem elé a hat dalszöveget. Harmadnap hívott is: várlak az Astoriában, kicsit átdolgoztam a szövegeket. Megérkeztem, leültem, ő odaadta nekem az átdolgozott változatokat, de már úgy jelölte meg a szerzőket, mint Fenyő Miklós – S. Nagy István. Átnéztem mindet, és csodálkozva láttam, hogy a Csavard fel a szőnyeget szinte ugyanaz maradt. Annyit mondott: ehhez nem nyúltam, mert ez úgy jó, ahogy van.

Egyetlen sort változtatott benne. Egyrészt, hogy ezáltal jogszerűvé váljon, hiszen odaírta a nevét, mint szerző. Másrészt azt is pontosan tudta, hogy így könnyebben átmegy majd az akkor mindenek felett álló Sanzon- és Táncdal Bizottság „szocialista ifjúsági erkölcsöket elkötelezetten védelmező” engedélyezési procedúráján. A sor, amit kijavított, eredetileg úgy hangzott, hogy „A szomszédoknak nincs beleszólás”. Ezt a mondatot én nagyon szerettem, de ő viszont azért vette ki, mert túl lázadónak tartotta, gondolta, ez nem fog átmenni, ezért azt írta a helyére, „Csak holnap lesz a nagytakarítás”. Ennyi munkája volt hát neki ebben a dalban, egy sor, a cenzúra pecsétjéért cserébe. Akkor és utólag nézve is, megérte. Persze aztán később, a zenekar létrejöttében, a Ki mit tud? győzelmünkben, azért már ennél sokkal több munka és szerep jutott neki. Akkor még, a ma oly divatos menedzser szó nem lehetett használatban, úgyhogy, bár tényleg betöltötte ezt a szerepet, ha a „menedzseri elnevezést” nem is, de a szövegek utáni jogdíjat azért megkapta. 

Később ez a dal lett az én legerősebb védjegyem. A dal, ami aztán Ki mit tud?-ot nyert nekünk. 

Ha bárki meghallja a nevemet, azt hiszem, ez a szám ugrik be először róla. Hát kérem, lehet akkor csodálkozni, hogy nekem viszont, ezek után, mi ugrik be először a 6- os villamosról!?