Wolf Kati: A színpad abszolút rólam szól
Wolf Kati már 12 éve meghatározó alakja a magyar zenei világnak, ez idő alatt remekül megtanult egyensúlyozni a családja és a karrierje között. Ennek eredményeképpen Kati nemcsak a karrierjében sikeres, de családanyaként is boldog és kiegyensúlyozott tud maradni. A Bors egy interjú keretein belül kérdezte, miként tud lavírozni anyaság és éneklés között.
Mi lehet az oka annak, hogy zeneiségében visszanyúl az elektronikus popból, a rock zene vonásaihoz? Történt valami változás az életében, ami miatt erre szánta el magát?
A koncertjeimen a dalaimat mindig kicsit másképp játszottuk, sokkal kevésbé elektronikusan, kevés gépi hangzást használva, és ezt szerettem volna profi módon kivitelezni. Amikor kamaszként elkezdtem zenélni az első zenekarom egy rock blues banda volt, és mielőtt befutottam ugyan rengeteg fajta zenében kipróbáltam magam, de ez a pop-rock áll a legközelebb hozzám. A dalaim hangulata, tartalma megmaradt, de kicsit keményebb, sokkal “nagykoncertesebb” és grandiózus lett a hangzás.
Ugyan a jó szervezés mindennek az alapja, ahogyan ezt meg is fogalmazták a gyermekek mellett való koncertezéssel kapcsolatban. Azonban akadhatnak vis maior helyzetek, amik bonyolíthatják a dolgokat. Ilyen szituációknál mi a protokoll? Hogyan beszéli meg volt férjével, gyerekeivel az adott bonyodalmat?
Ugyanúgy élünk ebből a szempontból is, mint minden dolgozó anyuka, apuka. Egyeztetünk, naptárazunk, szervezünk. Mindig is számíthattam a családomra, és a gyerekek apukájával is mindig igyekeztünk segíteni a másiknak, ez most is így van. Emellett a gyerekek már egyre nagyobbak, tulajdonképpen rengeteg dologban önállóak, más ekkora gyerekek mellett dolgozni, mint amikor még kicsik.
Évtizedek óta tevékenykedik töretlenül a szakmában. Mi ad erőt ahhoz, hogy két év covid, gazdasági válság és egyéb nehezítő körülmények mellett ugyanolyan elánnal tudjon színpadra állni?
Annyira szeretem a zenélést, és ehhez értek igazán, nincs más választásunk, mint dolgozni teljes gőzzel. Ebből egyébként a színpadon lenni a legkönnyebb, inkább a szakma többi része van tele nehézséggel, de biztos vagyok benne, hogy mindenki munkájának van kemény része, mi zenészek sem vagyunk kivétel. De amikor énekelek, az mindennél jobban feltölt, megér bármennyi munkát fektetni bele.
Ha eddigi életpályájára visszagondol, mit tart a legkedvesebb és legrosszabb emlékének? Van bármi, amire esetleg nagyon boldogan vagy pont, hogy szomorúan tekint vissza?
Rengeteg jó emlékem van, szinte az összes koncert ad katartikus élményt. Viszont iszonyú kritikus vagyok magammal szemben, és nem tudom megbocsátani magamnak, ha valamit rosszul csináltam. Ezért is örültem pl a Dal 2022 zsűri szerepének, mert a 10 évvel ezelőtti műsorba felkészületlenül és egyáltalán nem jó hozzáállással ültem be. Nem is voltam jó zsűritag. Azóta lelkiismeret furdalásom volt, és idén ezerrel vetettem bele magam, iszonyú sokat készültem, alázattal álltam neki, és jól is sikerült.
Ha feltehetem így a kérdést; miben különbözik egymástól a színpadi díva és a konyhai séf? Továbbá mennyire nehéz ezt a két ’személyiséget’ elkülöníteni egymástól?
Egyáltalán nem nehéz. Pont azért talán, mert annyira különböző, nem is lehet összekeverni. Az anyaság egyáltalán nem rólam szól, az ember “megtanulja” a gyerekeit, és igyekszik jó kedvvel együtt élni velük, biztos vagyok benne, hogy a gyereknevelés nem egy direkt, pontokba szedhető valami. Ott mindig változik minden és alkalmazkodni kell, meg szeretni a körülötted lévőket. A színpad abszolút rólam szól elsősorban, és a zenészekről, az előadó művészetben sok az önzőség, az rólunk szól, aki alkot, és színpadon van. De ezért nagyon fontos szerintem ott hagyni a színpadon, és nem hazavinni azt az egót!
Zenésznek lenni lutri. Vagy bejön, vagy nem. Esetlegesen voltak-e B tervek. Amennyiben igen, hogyan élne ma a „nem énekes” Wolf Kati?
A covid alatt éneket tanítottam, az is egy csodaszép és baromi nehéz szakma, talán azt csinálnám. Illetve önkénteskedek az Ökumenikus Segélyszervezetnél, mar több, mint 10 éve, azt nagyon el tudnám képzelni hivatásnak. De amíg énekelhetek, addig az van első helyen.
Ha most elgondolkodik rajta, hogyan látja magát 20 év múlva. Mit szeretne elérni addig, és mi az, amiről esetleg le kéne mondania?
Remélem majd az unokáimmal lógok szabadidőmben, de amíg van bennem erő, addig énekelni fogok, nem tudom elképzelni, hogy csücsülök a babérjaimon, és nem készülök valami színpadi dologra.
