Joshi Bharat: Most jön életem utolsó felvonása
A műsorvezető az utóbbi hónapokban komoly önismereti utazáson vett részt, és egyre inkább kezdi megérteni, miért kellett 67 évesen mindent elölről kezdenie.
Nem először kezdi újra szinte a nulláról Joshi Bharat. Nagy változás történt az életében: a válás, majd az új szerelem és a szakítás. Eközben az egyik pillanatról a másikra a tévés munkái is megszűntek.
– Erős hitem van, és egyet biztosan tudok: semmi nem történik ok nélkül. Minden úgy lesz, ahogyan annak lennie kell – kezdte a hot! magazinnak Joshi.
„67 évesen elölről kezdeni új helyzet”
A mostani újrakezdésénél hasznos tényező lehet a tapasztalata, így bizakodva és félelem nélkül várja a jövőt.
– Nem ez az első ilyen helyzet az életemben, régi motoros vagyok az újratervezésben. Amikor Indiából idejöttem, akkor is nullkilométeres voltam. Az első válásomkor és a másodiknál is újrakezdtem mindent. Ez igaz a szakmai életemre is, hiszen újrakezdés volt az is, amikor eljöttem a bábszínházból és az is, amikor a TV2 utáni időszámítás kezdődött. Persze hatvanhét évesen elölről kezdeni egészen új helyzet. Szerintem éppen annyira könnyű, mint amennyire nehéz is. Ilyen helyzetben az a legfontosabb, hogy az ember őszinte legyen, és ne áltassa önmagát, ne fessen magának hamis jövőképet – mosolyodott el a műsorvezető.
A tévés visszavonulása, úgy tűnik, csak időleges, bár korai még azt mondani, hogy pontosan látja, merre tart az élete.
– Semmit sem sürgetek, egyszerűen csak várok, és élek majd mindennel, amit a sors nekem szán. Úgy érzem, hátravan még egy aktív szakasz az életemből! Mondjuk úgy, hogy most jön életem utolsó felvonása.
„Itt szeretném befejezni a földi pályafutásomat”
67 évesen még nem foglalkoztatja az elmúlás, de a vallása okán számára nem kényes téma az életből való kilépés, amelyhez hinduként egyébként is másképpen áll, mint a keresztények. Bár itt, a választott hazájában szeretne majd kilépni a testéből, ha eljön az ideje.
– Még van egy utam a szülőföldemre, Indiába. Nyolc éve, édesanyám halálakor jártam ott utoljára, hiszen ő várt rám a halálos ágyán. Meglátott, megfogta a kezem, majd annyit mondott: „Megjöttél, jól van. Akkor én most alszom...” És elaludt. A temetését már csak távolról szemléltem. Bár tizenhárom évesen édesapám máglyáját magam gyújtottam meg, nála már nem mertem vállalni a szertartáson, mert azt éreztem, hogy nagyon eltávolodtam a gyökereimtől, attól a világtól, amit huszonhárom éves koromban magam mögött hagytam. Mindazonáltal tartozom még egy utazással, ami talán januárban lesz esedékes, amikor a testvérem unokájának az esküvője lesz. Meglehet, akkor járok majd utoljára a szülőföldemen. Ugyanis itt szeretném befejezni a földi pályafutásomat.
A lelkem ugyanakkora részben magyar, mint indiai, és ezzel nem tagadom meg a szülőhazámat, de ezt az utat és hazát jelölte ki számomra a sorsom. Azt szoktam mondani, hogy ha meghalok, hamvasszák el a porhüvelyem, és majd egy fagyos téli hajnalon szórják szét egy forgalmas budapesti járdán. Ha emiatt csak egyetlen ember nem csúszik el a jégen és töri össze magát, már megérte – árulta el hot! magazinnak a sorselemző.
