Bántás

Tettlegességig fajult! Származása miatt kikezdték a TV2 sztárját

Angie

Létrehozva: 2022.10.25.

Oláh Szandrát sokan bántották, de így is messzire jutott.

Oláh Szandra esett ki vasárnap este a Sztárban sztár leszek! harmadik szériájából. Az énekesnő ugyan bánkódott egy kicsit, de így is büszke, amiért eljutott idáig, ráadásul nem csak önmagának bizonyított, de azoknak is megmutatta, milyen messzire jutott, akik évekig megkeserítették az életét. Szandra a Ripost-nak elmondta, származása miatt sokáig bántották.

 

- Kiskorom óta sokan bántanak. Visszahúzódó lány vagyok, én nem mehettem bulizni, nem éltem ki a fiatal éveimet. A suliban is kiközösítettek, mert egyedül én voltam roma. Nem értették, hogy cigányként mit keresek közöttük - árulta el a nyomasztó titkát Szandra, akit nem csak szóban bántottak az iskolatársai.

- Jó tanuló voltam és szerettem oda járni, attól függetlenül is, hogy rosszul bántak velem. Az igazság az, hogy nem csak lelkileg, néha testileg is bántottak. Azt nem mondanám, hogy verekedtem, mert inkább csak hagytam magam - vallotta be Szandra, aki a történtek ellenére nem hibáztat senkit, de akkoriban szülei előtt sem volt teljesen őszinte.

- Megemlítettem nekik, hogy néha atrocitás ér, de a nagyját inkább magamban tartottam. Talán nem akartam, hogy aggódjanak, vagy hogy nagyobb gond legyen. Az biztos, hogy az önbizalmamat teljesen elvesztettem - emlékezett vissza az énekesnő, aki a Sztárban sztár leszek! színpadán megmutatta, hogy egy kicsi faluból milyen messzire juthat egy tehetséges cigány lány.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek