"A legvégén mégis egyedül vagyok, és ez nagyon nehéz" - megrázó vallomást tett Berki Mazsi
A nőies külső egy küzdeni képes anyát takar, aki mindent megtesz azért, hogy a tragédia után egyensúlyban maradjon, mert már nem csak önmagáért felelős. A hot!-nak betekintést engedett az életébe, ami a csillogó felszín mögött még sok könnyet rejt.
Mondják, hogy nagyon hasonlítasz Sandra Bullockra. A „Beépített szépségben” neki is be kellett illeszkednie a szépségkirálynők közé, ahogy neked a média világába. Hol tartasz most ebben a folyamatban?
Fiatalon modellkedtem és szépségkirálynő-választáson is szerepeltem, de csak öt éve csöppentem bele ilyen mélységekben a médiába. Ez egy olyan szakma, ahol mindig van hova fejlődni, sokszor nehéz is tartani a tempót ezzel a felgyorsult világgal, ahol újabb és újabb applikációk jelennek meg. Sokan nézik az életemet, fontos, hogy önazonos legyek. Tavaly, amikor a várandósságom harmadik trimeszterébe léptem, hoztam egy döntést. Tudatosult bennem, hogy jobb lenne, ha magunk élnénk meg életünk történéseit, nem feltétlenül kell mindent megmutatni, de akkor voltak dolgok, amiben nem csak én döntöttem egyedül. A kislányomnak alig egy hete volt a szülinapja, még semmit nem töltöttem fel a közösségi platformomra, pedig két bulija is volt, szép ruhája, ünnepi díszítéssel.
A Dancing with the Starsban gyönyörű voltál, mégsem tudtad mindig teljesen átadni magad a táncnak. Sokat vívódtál magadban?
Minden úgy alakul általában, ahogy lennie kell, pont időben estem ki a műsorból. Kezdtem úgy érezni, hogy nekem is sok, nem is gondolják, mennyire megterhelő a felkészülés, hát még egy édesanyának! Azóta rengeteg időt töltöttem a kislányommal, és annyira boldog. A világ legjobb dolga, ahogy egyévesen már visszacsatol nekem. Az életem felborult, de a fontossági sorrend nem változott: továbbra is a család és az egészség áll az első helyen.
Hol éltek most és miből tartod el magatokat? Van segítséged?
Az élet úgy hozta, hogy egyedül tartom fenn a háztartásunkat, egyedül fizetem a számlákat, én veszek szinte mindent.
Anyukám és a család szokott ruhákat és mindenféle jó dolgot ajándékozni Emmának. Ezért nem volt kérdés, hogy pár napra be kell adjam Emmát bölcsibe, mert képtelenség kisgyermek mellett dolgozni. Amikor együtt vagyunk, szeretek vele minőségi időt tölteni, ugyanakkor próbálom önállóságra is nevelni, hagyom néha egyedül játszani. De a munkát nem tudom mellette olyan hatékonyan elvégezni, mint amikor bölcsiben van. Egyelőre heti három napot jár. Bekukucskálok az ablakon, látom, hogy mosolyog, jól érzi magát, amikor menni kell nem sír, ez megnyugtató. Ha nem lenne ilyen nyitott a közösségre, keresnék más megoldást.
A történtek ellenére a Krisztiánnal közös albérletben maradtatok, nem rohannak meg időnként az emlékek?
Nem olyan régóta laktunk itt együtt, csupán egy éve. Annyit dolgoztunk, jöttünk-mentünk, nem töltöttünk sok időt a lakásban. Sok emlékem van, de nem kötődnek ehhez a lakáshoz. Hálás vagyok, hogy itt tudtunk maradni a Római-parton, mert számomra fontos a víz közelsége. Nem tudom megmondani, miért nincs rossz érzésem, ugyanakkor nem lenne egyszerű elköltözni egy kisgyerekkel.
Dolgozó és egyedülálló anyukaként, szinte egy perced se lehet magadra. Hogy tudod feldolgozni a történteket?
Az elején egy hónapot adtam magamnak, hogy nyalogassam a sebeimet, de kisgyermekes anyukaként nem tehettem mást, össze kellett szednem magam, mert az élet megy tovább. Ahogy cseperedik, egy magabiztos édesanyára van szüksége, akit mosolyogni lát. Sokszor mégis elsírom magam a kislányom előtt. A minap is volt ilyen, Emma pedig rám nézett, és azt sugallta nekem: „Anya, nyugodj meg, én itt vagyok neked és nagyon szeretlek”. Eszméletlen, mennyi energiát ad, hálás vagyok, hogy jött az életünkbe. Ő az egyetlen ok, akiért túléltem és túlélek.
Mi fakasztott könnyekre legutóbb?
Néztem egy sorozatot, a Virgin Rivert, ahol az apaságról volt szó. Én úgy nőttem föl, hogy ott volt nekem az apukám. Azt gondolom, hogy ezt a helyzetet, amiben vagyok, csak az tudja átérezni, aki valami hasonlót tapasztalt, senki más. Egy gyermeket nem egyedül vállal az ember. Lehet, hogy az édesapák bizonytalanok abban, hogyan kell bánni egy kisbabával, de a legtöbb helyzetben ott vannak, és fontos döntésekben segítenek.
Még az elvált szülők is meg tudják beszélni az olyan kérdéseket, mint a bölcsőde vagy éppen egy oltás beadása. Én már soha nem fogom tudni megbeszélni ezeket a gyerekem édesapjával. A teher hatalmas rajtam, és annak a súlya, hogy csakis egyedül döntök. Anyukámat, a barátaimat persze megkérdezem, de a legvégén mégis egyedül vagyok, és ez nagyon nehéz.
Rengeteg kritikát kaptál azzal kapcsolatban, hogy nem látják rajtad, hogy gyászolsz.
Azért, mert éppen nem mutatom, mikor sírok vagy mikor zárkózom úgy be, hogy napokig ki sem dugom az orrom a lakásból, nem jelenti azt, hogy a fájdalom nincs jelen az életemben. Amikor magamra maradok, amikor leteszem aludni a kislányom, vagy az autóban egyedül vagyok a gondolataimmal, amikor éppen nem dolgozok, akkor jön a neheze. De annak is örülök, ha kijön, mert az is a folyamat része. Egy ilyen hirtelen tragédiára nem tudsz felkészülni. Egyszer talán választ fogok kapni erre, hogy miért pont velünk történt meg.
A teljes interjút a HOT! magazinban olvashatod.
