Szívmelengető vallomást tett Bodrogi Gyula unokájáról: „Imádom, ha Enikő énekel!”
Gyerekként ő tapsolhatott színpadon álló nagyapjának, az elmúlt hónapokban a Kossuth-díjas színművész ámulhatott unokája tévés szereplésén.
A közös interjúra érkező nagyapját a 18 éves lány boldogan ölelte át, mivel az X-Faktor által diktált őrületes munkatempó miatt nagyon ritkán tudtak találkozni. Ezért Bodrogi Gyula gondolt egyet, és meglátogatta egyik próbáján Enikőt, de az élő adásokat inkább otthoni karosszékéből izgulta végig.
– Nagyapa szerint minden rosszban van valami jó, vagyis fogjam fel úgy, hogy több ezer jelentkezőből az ötödik helyig jutottam – kezdte Enikő. – Nem is vagyok szomorú, inkább hálás a rám szavazóknak. Rengeteg új élmény és kihívás előtt állok, már alig várom!
„Egyedül kellett megoldanom a »lányos« gondjaim”
Enikő színművész nagyszülei, Bodrogi Gyula és Voith Ági büszkék lányunokájukra, aki nemcsak csodás énekhanggal bír, de izgatja a pénzvilág is. Ezen a területen szeretné jövőre megkezdeni egyetemi tanulmányait.
– Mindig kell stabil pont az életben, nekem ez a business-management szak lenne – állította Enikő. – Születésemtől kezdve imádok énekelni, ám néhány éve a pénzvilág is vonz. Az éneklést nem hagyom abba, a mentorom segítségével tovább haladok ezen az úton, de közben szívesen dolgoznék édesapám cégében, ahogy jelenleg a bátyám. Három éve váltak el a szüleink, én inkább apuval és Bencével maradtam, majd anyu Olaszországba költözött. Eleinte nagyon hiányzott, 15 évesen egyedül kellett megoldanom a „lányos” gondjaim. Apuval mindig is jól kijöttünk, ám bizonyos témákat vele nem lehet megbeszélni. Mára anyuval elsimultak a konfliktusaink, minden adásra iderepült miattam. Apu és a nagyszüleim mindig itt vannak, támogatnak: ők buzdítottak az X-Faktorra is! Nélkülük nem tartanék ott, ahol most.
Annak idején Bodrogi Gyula boldog volt, hogy világra jött Ádám fia, de még boldogabb lett, amikor unokái is születtek. Azóta is minden szerepe közül talán a nagyapait szereti a legjobban, ám míg kiskorukban sűrűn élvezhette Bence és Enikő társaságát, ma már erre ritkán kerül sor.
– Míg kicsik voltak az unokák, gyakoriak voltak a közös családi ebédek, és nem csak ünnepek idején. Időközben felnőttek, és már ők is futnak ezerfelé a dolgaik után – mesélte Gyula. – Jó, hogy tele vagyunk feladatokkal, csak minket nehéz egyeztetni, még engem is, pedig a 88-at taposom. Négy darabban játszom a Nemzetiben, és most tárgyalok egy esetleges újról a Karinthy Színházzal. Ezért is örültem, hogy az elmúlt hetekben legalább a tévében láthattam Enikőt, mert imádom, ha énekel, de személyesen alig találkozunk. Ám minden héten beszélünk telefonon, ez nem maradhat el! Legutóbb Bence unokám születésnapján sikerült összegyűlni a terített asztalnál, ez töltött fel egy időre mindnyájunkat. Remélem, karácsonykor többször ismétlünk!
