Zalatnay Sarolta: Nem félek a haláltól!
75. születésnapja alkalmából Zalatnay Cini egy kendőzetlenül őszinte interjút adott a Borsnak. Állítása szerint ezen a csodaszép jubileumon már nem sok ünnepelni való van. Az énekesnő elmondta, a tervezett Aréna bulija kicsit csúszik, de így is talált módot arra, hogy meggyújtsa tortáján a gyertyákat.
– Kezdésképpen a sokszor hallott; Milyen érzés megélni egy ilyen csodálatos kort?
– Hát őszintén szólva vannak pozitívumai és negatívumai is. Szerintem, amikor az ember 75 éves lesz, akkor már benne van a lelkében az a sok ember, akit elvesztett. Barátok, szerelmek, kollégák. Én is elgondolkodtam rajta, hogy mennyien hagytak már itt engem. Ennek ellenére próbálok pozitívan hozzáállni, és azt tartani szem előtt, hogy milyen szép dolog megélni ezt a kort. Nyilvánvalóan ünneplésre méltó.
– Mi az, ami segít napról napra felkelni és menni tovább?
– A színpad és a közönség egyszerűen nem tud beteggé tenni, de az idő múlását sajnos nem tudom megállítani. Azt hittem, örökké fiatalok maradunk és mindvégig bármire képesek leszünk, amíg világ a világ. Sokszor úgy érezzük, hogy teljesen felesleges aggódni a jövőn, mert miénk az egész világ. Na ez az amit mára már én is másképpen látok. Nem félek a haláltól, de 75 éves vagyok.
Lassan sajnos ideje elkezdenem azon gondolkodni, hogy mégis mi vár rám az út végén. Boldog vagyok az életem miatt, nincs mit megbánnom. Néha azon kapom magam, hogy ülök az ágyon és azt gondolom, hogy édesanyámmal beszélgetek és annyit mondok neki, hogy mami, nemsokára találkozunk.
– Milyen módon ünnepli idén a születésnapját?
– Terveztünk egy jubileumi Aréna koncertet, de ez sajnos a következő évre tolódik. Igyekeztem tisztességesen megünnepelni ezt a szép napot, ezért egy kellemes házibuli keretei között koccintottunk a barátokkal. Szerintem egy csodálatosan szép élmény volt. A szomorú az, hogy vannak szeretteim, akik sajnos már nem lehettek jelen ezen a jeles napon, de nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék azokra az emberekre, akik már itt hagytak engem. Azonban szerintem ez nem egy rossz dolog, ezek az emberek úgy maradnak valóságosak, hogy emlékszünk rájuk és gondolunk rájuk. Mindenesetre nagyon várom már, hogy jövőre megmutassuk mindenkinek, hogy igaz a mondás; „Öreg ember, nem vén ember”.
– Vagyis továbbra is tevékenykedni fog?
– Még szép! Egy pillanatig se higgye senki, hogy fogom magam és leteszem a lantot. Attól még, hogy elértem ezt a szép kort, attól még igenis egy előadóművész maradok, és továbbra is az lesz a célom, hogy szórakoztassam, és tomboltassam a közönségemet. Mást nem is tudok elképzelni, hogy mit csinálnék. Sokszor mondom, hogy nekem ez az életem, és úgy érzem, akkor lenne vége igazán számomra mindennek, ha egyszer azt mondanám, hogy befejeztem és nem csinálom tovább. Ennek azonban még közel sincs itt az ideje, szóval aki arra vágyik, hogy azt mondom, elég, annak van egy rossz hírem. Amíg tudom, és amíg bírom, felállok a színpadra és soha nem fogok lejönni onnan önszántamból.
