Nem született saját gyereke, de így sem maradt hiányérzete Szerednyey Bélának
65. életévét ünnepelte a napokban Szerednyey Béla. Az ember bizonyos életszakaszaiban összegzi az életét, a Jászai Mari-díjas színész-rendező is így tett. Az elmúlt több mint öt évtizedben rengeteget dolgozott, és arra jutott, szeretné szabadabban élni az előtte álló éveket.
Interjút adott a Borsnak Szerednyey Béla. Többek között elmondta, sem szakmailag, sem a magánéletében nincs hiányérzete, mint mondja, a Jóisten ezt nem hagyta.
Szerdán töltötte a 65. életévét? Elgondolkodtatja ez a szám?
– Ilyenkor óhatatlanul eljön az életpálya összegzése. 65 évesen az ember majdnem minden országban kap egy kis segítséget, és azt szokták mondani, a nyugdíjas maradjon nyugton. Ha ez bekövetkezik, átgondolja, mindent jól csinált-e vagy sem. Ha nem, még mindig lehet javítani. Egy szabad évtizedet képzelek el magamnak, mert az eddigi – amatőr színészként 9 éves koromban kezdtem – 56 évem rettenetes kötöttségben telt. A színház mindenkinek kötelék. Ahogy Amerikában mondják, Show Must Go On, a show-nak mennie kell tovább, és ez mindent felülír, akár melyik oldalán áll az ember a nézőtérnek. Bármennyire is akartam, ezt a kötöttséget most sem tudom felrúgni, de legalább én mondom meg, mit vállalok el. Megpróbálok innentől szabadabban élni.
Nem tudom, hány évem van még hátra ebből az életből, a saját kezembe szeretném venni az irányítást, bármennyire is nehéz.
Ha már az élet összegzését említette... A magánéletében sem maradt hiányérzete?
– Nem hagyta a Jóisten, hogy bármi kimaradjon az életemből. Még azokat is megkaptam, amitől mindig is féltem.
Hiába nem született saját gyerekem, ha nem is közvetlenül, de a húgom által volt részem gyermeknevelésben. Szerintem többet találkoztam velük, mint egy vasárnapi apuka.
Aztán tizenkét évvel ezelőtt megismerkedtem a feleségemmel, és általa kaptam két kis kamaszt, akikkel szintén ezt az időszakot átélhettem. Minden egyes periódust, amit egy normális családban egy apa átél, a pelenkázástól kezdve mindaddig, amíg kirepültek a családi fészekből.
Nem udvarlásképpen szánom a kérdésemet, de úgy gondolom, ön is azon szerencsések közé tartozik, akik jó pár évet letagadhatnak a korukból. Hogy békélt meg művész emberként a test és a külseje változásával?
– Először csak színeztem a hajamat, pár éve tértem át a festésre. Egy nőnek olyan természetesen tud lenni még a festett hajszíne is, hogy nem lehet kitalálni, eredeti-e vagy sem. A férfi hajnál ez azonban nem jön össze, valahogy még nem találták ki, hogyan lehet ez nem láthatóvá tenni. Ezt látva elkezdtem egyre inkább utálni magam a tükörben. Nem akartam, hogy azok a különböző szerepekhez tartozó dokumentációk sérüljenek, és hogy esetlegesen újra kelljen fotózni. Aztán egyszer csak egy film felkérése kapcsán úgynevezett leblansolták a régi hajamat, és úgy hagytam, most már az eredeti színét viselem. Már nem érdekel. (mosolyog)
Kerestem már többször a közösségi oldalakon, mindhiába. Önt hogyhogy nem húzta be a social media?
– Tudatosan. Elrettentett egy időben nagyon sok kollégámnak a kitárulkozó élete. Én nem akarom ezt senkivel sem megosztani. Nem tartom jónak, különösen ezt a nagy névtelenségbe burkolódzó kommentáradatot, ami eléggé egyoldalú és sebezhetővé teszi az embereket.
Említette, hogy kevesebb munkát vállal, de találkozhatunk önnel valahol a közeljövőben?
– Cseke Péterrel 30 éves barátság köt össze, amióta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, minden évben rendezek vagy játszom egyet náluk. Most tavasszal mind a kettő megtörténik, le fogok költözni áprilisban Kecskemétre. Előtte pedig a másik barátommal, Szente Vajkkal csinálunk a Játékszínben egy előadást, amiben április elsején lesz a bemutatója, melyben szintén játszani fogok.
Ez közel sem tűnik kevés munkának…
– Most egy kicsit megszaladt, a tavasz ilyen lesz. Télen viszont „normálisan” működött, szépen visszament az előadásszámom a terveimnek megfelelően. Mert ugye sem a kevés előadásszám nem jó a színésznek, ugyanis akkor nem keres, sem a túl sok, mert akkor nem jut idő a családra. A kettőnek az egyensúlya pár hónapig megvolt, és nagyon élveztem. Most kicsit besűrűsödik, aztán majd meglátjuk, mi lesz ősszel.
Hogyan ünnepelték a születésnapját?
Az a típus vagyok, aki nem szereti, ha körülötte sürögnek, de természetesen azt tudtam, a család mikor érkezünk hozzánk.
Sőt, egy véletlen folytán az is kiderült, milyen alakú tortával lepnek meg, ugyanis láttam egy sütemény kiszúrót a konyhában, ami még kicsit piskótás volt. Majd a feleségem a Borsból fogja megtudni, hogy lelepleződött. (nevet)
