Gidófalvy Attila: „Itt van az unokám, ennél nem kell több”

Gidófalvy Attila tavaly ünnepelte egy nagy koncerttel a születésnapját azokkal a barátival, akikkel együtt zenélt az eddigi pályafutása alatt. Most is egy „70-es” koncertre készül szombat este, de ezúttal a kerek szám nem a korára, hanem a ’70-es évekre utal. 

− A tavalyi szülinapi koncertemen nagy siker volt, amikor öt hammond orgonára hangszerelve játszottunk egy-két hardrock slágert a ‘70-es évek nagy zenekaraitól. Ennek a folytatásaként jött Trunkos Andrásnak, az Omega menedzserének ötlete, hogy legyen ebből folytatás. Így a 70-es szám a plakáton arra utal, hogy a ’70-es évek nagy zenekaraitól fogjuk a legismertebb dalokat játszani. Jimi Hendrixet, Led Zeppelint, Black Sabbath-ot és még sorolhatnám. Egyetlen egy magyar dalt játszunk el, az Omegától a Tízezer lépést, ezzel szeretnénk megemlékezni az Omega már nem élő tagjairól.. Ehhez kapcsolódóan pedig lesz egy nagy meglepetés, mert elhívtuk Debreczeni Cikit, az Omega dobosát is. Nyolcan leszünk a színpadon,  Donászy Tibor, Kiss Zoltán, Zéró, Takáts Tamás, Zeffer András, Jankai Béla. Az egyik gitáros a fiam lesz, akire nagyon büszke vagyok, a másik pedig egy nagyon tehetséges mosónmagyaróvári srác, Németh Power Sándor. Én a hammond orgonámon fogok játszani, ami úgy szól most, mint a varacskos disznó – kezdte Gidó.

Jól esik nosztalgiázni, amikor ezeket a dalokat játszod?

Gidófalvy Attila: Jimmy Hendrixet először a Szabad Európa Rádióban hallottam, hiszen csak az szólt otthon. Ezek a zenék annyira megfogtak engem, hogy csak ilyet akartam játszani. Vitatkoztam is az édesanyámmal, mert ő nagyon szerette volna, hogy komolyzenei pályán menjek tovább, de nekem ez a zene olyan sok mindent adott, hogy csak ez érdekelt onnantól kezdve. 

A szüleid, a családod támogatott ebben?

G.A.: Csodálatos családom van, ezért lettem szerintem én is ilyen pozitív, vidám gondolkodású. Édesanyám felvidéki, édesapám ősei Sepsiszentgyörgy melletti Gidófalváról származnak.  A Gidófalvy vérvonalon volt egy komikus, így ezt a fajta habitust volt honnan hoznom. Szóval én egy egyszerű ember vagyok, akinek sok haverja van, de kevés barátja. Hiszem, hogy a barát nem az, akivel minden nap találkozol és ha elmész velük egy kocsmába vagy megálltok a benzinkútnál, akkor azt várják, hogy majd a Gidó fizet nekik.  

Sok zenekarban játszottál, és többször váltottál is. Van olyan, akivel nem szépen váltatok el?

G.A.: 50 éves pályafutásom során voltak kollegák, akiktől kaptam egy-két olyan dolgot, amire azt mondtam, hogy Atyaúristen! De nem dobtam rájuk követ, inkább továbbléptem. A döntéseim előtt igyekszem mérlegelni és inkább háromig elszámolok, mielőtt megszólalok. Nem szeretek megsérteni senkit és nem haragszom senkire. Elteszem egy polcra, és kezit csókolom. A foci és a zenekar hasonlóan működik. A dobos a kapus, a basszusgitáros a hátvéd, a középpályások a billentyű és a gitár, és jön a főhős, az énekes, aki majd a gólt rúgja. Mindkettő ugyanolyan csapatjáték. Nincsenek egoisták, sztárok. Én mindig azt mondom, hogy csapatmunka. 

Maradt benned bármilyen hiányérzet, ha visszatekintesz az elmúlt évtizedekre?
G.A.: Nekem van egy elkötelezett magyar - hogy is mondjam, hovatartozásom. A szakmában is vannak jobbosok, balosok, ahogy a politikában is. Én nem akarok ezzel foglalkozni. A G-dúrban nincs jobb meg bal.  Én egy nemzeti értéket képviselő ember vagyok. Ide születtem, itt dolgozom, itt tanultam zenélni. Elmehettem volna külföldre, de nem mentem. 

A betegséged előtt is ilyen bölcs voltál?
G.A.: Azt nem tudom, de remélem. Az biztos, hogy nagyon beteg voltam és újjászülettem. A zene gyógyított meg . Egy csigolyámat el kellett távolítani, mert darabokra tört. Ment össze, mint a homokóra. Úgy játszottam, úgy fociztam még öt hónapon keresztül. Amikor a focipályán összeestem, azonnal meg akartak műteni, de mondtam, hogy nem lehet, mert nekem este bulim van.  Nekem ez borzalmas volt, mert én semmi mást nem csináltam egész életemben, mint zenéltem és futballoztam, el sem tudtam mást képzelni. Nem tudom hogyan csináltam végig, valami felsőbb erő segített. Tele vagyok csavarokkal, gömbcsukló van bennem jobbra és balra, de hála Istennek működik. Aztán volt egy őssejt transzplantációm is, kihullott a bajszom. Úgy éreztem, hogy végem van. A poén az volt, hogy amikor a műtét után elkezdtem ébredezni, bent volt a feleségem, a fiam, a lányom, a professzor, aki műtött, én meg kinyitottam a szememet és felordítottam: „vidámság és rock and roll!”  Ezek után három nap múlva újra ki kellett nyitni a sebemet és akkor volt egy olyan bennem, hogy akkor most röpülök a hetedikről és feladok mindent. Aztán másnap reggel bejött a professzor, és mondta, hogy minden rendben van, én meg arra gondoltam, hogy este a semmiért repültem volna.  

Jobban vigyázol magadra, mint régen?
G.A.: Megpróbálok visszavenni kicsit a lendületből, most már kicsit megnyugodtam, de a habitusom megmaradt. Most úgy élek, hogy nekem minden nap egy ajándék. Gyönyörű családom van, gyönyörű gyermekeim vannak. Itt van az unokám, ennél nem kell több. Az előző házasságomból született Boglárka, a másodikból Attila és szerencsére imádják egymást, hiába vannak más anyukától. Olyanok mintha édestestvérek lennének, szerintem az én génjeimet örökölték. Ezek a legszebb dolgok a világon.

Mennyire tudsz klasszikus nagypapa lenni? 
G.A.: Maja nagyon pici még, de azért már látszik rajta, hogy milyen értelmes és vicces és persze gyönyörű. Hat hónaposan beült az ölembe az orgonához,  megmutattam neki, hogy hogyan nyomkodja, és elkezdte csapkodni, kapcsolgatni, szóval benne is van zenei tehetség! Ő  is így fog felnőni, egy kiegyensúlyozott családban, ahol a zenén keresztül kap egy olyan pluszt az életben, ami mindenen átsegíti. Megmondom őszintén nagyon hálás vagyok, hogy 71 évesen még ezt is megkaptam. . Ezek csodálatos dolgok, ezért érdemes élni.