Lányainak köszönheti az életét, állítja Gálvölgyi János. A színművész már vissza is tért a színpadra, pedig olyan betegség támadta meg májusban, ami egy fiatalt is leterítene a lábáról.
Néhány hete még az egész ország Gálvölgyi János egészségéért, s talán életéért aggódott. Az elismert színművészt lányai vitték kórházba, rendkívül rossz állapotban. A színész most már jókedvűen nyilatkozott, elárulva, mire emlékszik a kritikus napokból, s hogy mi volt az első gondolata a kórházi ágyon ébredve.
– Miután magamhoz tértem, minden oldalról dőlt rám a szeretet. Ott volt velem a családom, a csodálatos orvosok és ápolók, akik nemcsak rám, hanem körülöttem minden betegre bámulatosan odafigyeltek az intenzív osztályon.
Ott nem számít, az ember Kossuth-díjas vagy vízvezeték-szerelő, egyenrangú emberek vagyunk mindannyian. Nem vagyok ezoterikus beállítottságú, így nem töprengtem azon, miért éltem túl ezt a baktériumfertőzéssel bonyolított makacs tüdőgyulladást, miért kaptam még egy esélyt
− fogalmazott Gálvölgyi, aki otthonában nyilatkozott a Meglepetés magazinnak.
– Az orvosom az utolsó kontrollon azt mondta, teljesen egészséges vagyok, és egy ilyen súlyos tüdőgyulladás egy fiatalt is pont úgy döntött volna le a lábáról, mint engem. Semmi akadálya nincs tehát, hogy munkával töltsem az életem hátralévő részét – szögezte le a színművész, aki miután magához tért, rögtön azt kérdezte: ugye megvannak még a szerepei? Már a kórházban folytatta a szövegtanulást, s néhány nappal ezelőtt színpadra is állt.
Gálvölgyi azt is elárulta, hogy bár általában nem olvassa a bulvárhíreket, ezúttal jól esett látnia, mennyien aggódtak és milyen szeretettel méltatták őt.
Azt hiszem, ennyi szeretet csak akkor ömlik az emberre, ha már a túlvilágon van, és nem láthatja.
– Szerencsés vagyok, mert túléltem, és megadatott, hogy megtudhattam, néhány embernek azért adtam az életem során vidám perceket.
A színművész úgy fogalmazott, hogy lányai mentették meg az életét azzal, hogy időben cselekedtek és kórházba vitték. Ráadásul míg ő kórházban volt, édesanyjukban is tartották a lelket.
– A lányaim lélekjelenléte nélkül most nem beszélgetnénk, megmentették az életem. A kórházban töltött időszakom alatt pedig nemcsak rám vigyáztak, hanem a feleségemre is, aki Dorka és Eszter mellett életem harmadik legfontosabb nője.