A különleges orgánumú színészlegenda tavaly május 28-án hunyt el. A Farkasréti temetőben kísérték végső újtára, ám egy évvel a temetés után a sír sajnos nincs túl jó állapotban. Vajon miért?
Korunk legnagyobb művészei egy emberként sorakoztak fel tavaly június 17-én Haumann Péter koporsója mellett, a kiállásukkal azt üzenték, hogy nem hagyják, hogy a „Haumann örökség” a feledés homályába vesszen. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja május 28-án, 81 évesen hunyta le örökre a szemét, betölthetetlen űrt hagyva maga után emberileg és szakmailag is.
Bár a temetés egy évvel ezelőtt zárt körű volt, a művészvilág számos kiválósága tiszteletét tette, az egyik legmegindítóbb búcsúbeszédet Rudolf Péter mondta.
− Legtöbbünknek, nekem is színészóriás volt. Minden rezdülésében meg tudta mutatni a legbelső és legösszetettebb emberi érzelmeket, azt, hogyan válik egy apró, jelentéktelen hangsúly sorsfordító történéssé, és miként teremt, rombol a csend
- mondta akkor a Vígszínház igazgatója.
Napra pontosan egy évvel a temetést követően viszont sajnos azt tapasztaltuk, hogy országunk egyik legkiválóbb művészének végső nyughelye lehangoló látványt nyújt a budai sírkertben.
Sehol egy friss virág, sehol egy mécses, elszáradt faágak borítják a sírt. Erről számolt be egy olvasónk is!
− Mindig is nagy tisztelője voltam Haumann Péternek, számos darabban láttam, a halálhíre nagyon megrendített. A temetése évfordulóján épp egy szerettem sírját látogattam meg a Farkasréti temetőben, amikor rábukkantam néhai nagy kedvencem végső nyughelyére. Nem hittem a szememnek! Nem tudom, mi lehet az oka, hogy egy ilyen nagyszerű művész emlékhelye így néz ki, de nagyon elszomorodtam a látványtól. Bízom benne, hogy hamarosan elkészül egy olyan sírhely, ami az ő tehetségéhez méltó
- mondta szomorúan a Bors olvasója, Erzsébet.