Bódi Guszti: Nekem egy kézcsók annyit ér, mint másnak hat szex
Több, mint negyven éve áll a színpadon, és százezreket szórakoztat. Nincs olyan ember az országban, aki ne ismerne legalább egy dalt legendás együttesüktől, azonban a rivaldafény mögött van az igazi élet, amiről most őszintén beszélt a zenész.
Remek formában van Bódi Guszti, aki a nagy pörgés ellenére szakított időt, és saját otthonukban fogadta a hot! magazin stábját, ahol az öt csillagos vendéglátás mellett minden kérdésünkre kendőzetlenül válaszolt a legendás zenész.
hot!: Hogyan szolgál az egészséged?
Bódi Guszti: Köszönöm, remekül. Amióta infarktust kaptam, életmódváltáson mentem át. Egészen addig nem ettem salátát, de amióta megtörtént az eset, az év 365 napjából 300-on eszem a „gyepet” – Margó előírta nekem. Emellett minden reggel tornázom másfél órát, ami szerencsére látszik is. Nemcsak magam miatt, de az unokák miatt is úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az életem. Nem akarok fájdalmat okozni nekik, ami egy életen át rossz élményt jelentene nekik, mint nálam, amikor a szüleim elmentek.
hot!: Mennyire nehéz tartani az új életmódot?
Bódi Guszti: Amikor átjön a család, és nagy ritkán összeülünk, Margó mindig csinál valami finomságot, amit persze megkóstolok, de csak mértékkel.
Kenyér nélkül nem bírom lenyelni a pörköltet!
Állítólag kell ez is. A káros dolgok szerencsére nem hiányoznak. Alkoholt és cukros üdítőket sem iszom, soha életemben nem voltam részeg, ráadásul a cigarettát is elhagytam. Amikor jött az infarktus, még a kezemben volt az égő cigi.
hot!: Kell járnod vizsgálatokra?
Bódi Guszti: Szigorúan! Ha nem akarok elmenni, a gyerekek küldenek el. Háromhavonta a dietetikus írja elő a vérvételt, a cukormérést.
A történtek hoztak sok mást is – cukrot, koleszterint –, emiatt is kell vigyáznom.
„Amit én nem tudtam megkapni gyerekkoromban, azt megpróbálom megadni a gyerekeknek”
hot!: Mitől ilyen harmonikus a házasságotok Margóval?
Bódi Guszti: Legutóbb, amikor Lilien megpuszilt, mondtam kettejüknek, hogy nem bírnám ki, ha történne velük valami. Köztünk nem szerelem van – ez több annál. Olyan kötődés, amit nem lehet elmondani: benne kell lenni. Gyerekkorunk óta együtt szenvedtünk. Egy faluban kezdtük az életünket.
Margó szülők nélkül nevelkedett, én pedig fiatalon vesztettem el édesapámat; gyerekek voltunk, egymásra utalva, emiatt Margó hiánya mindennél jobban tud fájni.
hot!: Visszagondolva hogy érzed, jó apa voltál?
Bódi Guszti: A mai napig szigorúbb vagyok, mint Margó. Nekem nagyobbak az elvárásaim, a Mama pedig engedékenyebb. Nekem viszont van egy nagy gondom, hogy baromira szeretem a gyerekeket, nem tudok nemet mondani nekik. Mindig arra fogom, hogy amit én nem tudtam megkapni gyerekkoromban, azt megpróbálom megadni a gyerekeknek, az unokáknak. Sosem felejtem el, amikor ötven fillérért vettem Túró Rudit a gyerekeknek – felbecsülhetetlen volt az öröm az arcukon. Mindent próbálok megadni a gyerekeknek, de persze vannak határok. Arra is megtanítottam őket, hogy amikor ajándékozós ünnep van, ne az ajándék értéke határozza meg, hogy ki minek örül. Nekem elég, ha azt mondják, hogy „Boldog szülinapot!” vagy adnak egy puszit. Egyszer azt csináltam, hogy mindenkinek zoknit vettem ajándékba, mert folyton kilyukadt nekik. Egy hétig röhögtek, és mondták, hogy ennél aranyosabb ajándékot el sem tudtak volna képzelni!
„Köszönöm Istennek, hogy a zenei irányba dobott bennünket”
hot!: Hogyan bírod a mai napig ezt a nagy pörgést?
Bódi Guszti: Nem nehéz, mert ebbe születtünk bele – nekem ez a feltöltődés. Mi Nagyecseden nyolcan voltunk testvérek, majdnem húszan laktunk egy házban. Visszagondolok, és a sírás fojtogat, de volt miből ihletet meríteni – talán ezért is van több mint hétszáz dalom. Margó szeret olvasni és szövegeket írni – én a dalokban tudok kiteljesedni. Köszönöm Istennek, hogy a zenei irányba dobott bennünket. Szerencsére rengeteg jó dolgot kaptam az élettől, a közönség pedig mindent felülmúl. Volt, hogy hívtak Erdélybe, én pedig a hosszú út miatt nem akartam elvállalni, és azt mondták, hogy nélkülünk nem szervezik meg a fesztivált! Nekem a közönség visszaadott mindent, amit nem kaptam meg.
hot!: Mennyire foglalkozol a véleményekkel?
Bódi Guszti:
A rossz vélemények miatt kaptam infarktust.
Akikkel együtt nevelkedtem Nagyecseden, volt olyan, akivel együtt indultunk a nagyvilágba. Egy súllyal indultunk, de nagyon eltávolodtunk. Valaki haladt az úton, mert akart menni, valaki pedig nem. Sajnos az ő negatív véleményükre adtam. Mi mindig lassan, araszokkal, de mindig haladtunk. Azt hittem róluk, hogy barátok, emiatt rosszulesett, amit mondtak, de nem akartam visszaszólni, így magamra vettem. Elfogadom a kritikát, ha építő jellegű. Szerintem ez is befolyásolta a történteket, hogy a szívemre vettem. Nálunk Szabolcsban az őszinteséget mindig kifejezzük, ez igaz a cigányokra is, hogy megmondják, ha zavarja őket valami.
„Nem viselkedhetek úgy, mint egy huszonöt éves, mert nem állna jól”
hot!: Decemberben leszel 65 éves. Mennyire vagy kibékülve a koroddal?
Bódi Guszti: Egy picit boldoggá tesz. Az unokáim húszévesek, bárhova el tudunk menni velük, nincs nagy korkülönbség. Azt mondom, a gyerekek tartanak fitten. Néha azért kellemetlen, ha eszembe jut a korom, az viszont boldogságot okoz, hogy ennyi mindent elértem ennyi idősen. Mindennek kornak megvan a szépsége, csak úgy is kell viselkedni. Nem viselkedhetek úgy, mint egy huszonöt éves, mert nem állna jól. Meg kell élni az időszakokat.
Jobban szeretem Margót, mint az életemet!
Mindegy, hogy huszonnégy évesen megyek-e vele a tengerparton vagy hatvannégy évesen – a szeretet ugyanaz. Nekem egy kézcsók annyit ér, mint másnak hat szex.
hot!: Van valami, ami hiányzik az életedből?
Bódi Guszti:
Mindig akartunk egy kislányt Margóval, ami sosem jött össze, ez nagy hiány volt.
Csabi születésekor szerettük volna, ha kislány, de persze örültünk, hogy fiú lett. Volt, hogy gondolkodtunk egy kislány örökbefogadásán. Aztán, mivel annyira szegények voltunk abban az időben, és nem engedhettük meg magunknak, hogy gyártsuk a gyerekeket, és nem tudjuk őket felnevelni, elvetettük az ötletet. Talán Isten is ezt dobta, hogy elég a két gyerek. Sajnálom azt is, hogy a szüleim nem érték meg a sikereimet. Apu még megérte az első sikereket, de nem élvezhette, mert meghalt szegény. Amikor kimegyünk nyaralni, és arról beszélgetünk, honnan indultunk el, Margó pityeregve kérdezi, hogy ha a szüleink felébrednének, mit csinálnának. Erre azt válaszolom, hogy itt lennének velünk.
