Nyaralás

Sárközi Ákos megrendítő vallomást tett a korfui erdőtűzről

Magyar Adrián

Létrehozva: 2023.08.02.

Sárközi Ákos és a családja ezúttal egy mediterrán országot választottak úti célul: Görögországban pihenték ki az év fáradalmait.

Ebben az évben a Sárközi Ákos és Sárközi Évi családjában a gyerekek választhatták ki, hogy hová menjenek együtt nyaralni. 

Sárközi Ákos és családja Görögországban pihenték ki az év fáradalmait (Fotó:  hot! magazin archív)

– Tavaly kezdtünk tervezgetni az utazást, és a gyerekek dobták be Görögország ötletét. Talán azért is, mert még nem jártak arra, így öten utaztunk el. Emellett szeretik a Mamma Mia! című filmet, Zsófi, a nagylányunk különösen, emiatt meg is kellett nézünk a kinti pihenésünk alatt, immáron századszor – kezdte nevetve a hot!-nak a séf felesége, Évi.

„Éreztük, hogy rendkívül meleg volt, ehhez társult az erősen fújó szél”

A kinti tűzesetektől volt hangos a média, amelyek éppen akkor történtek, amikor a család már visszaérkezett Magyarországra.

A séf és felesége alig akartak hazamenni a gyönyörű szigetről (Fotó: hot! archív)

– Hála Istennek, bennünket pont elkerült. Az erdőtűz előtt jöttünk haza, úgyhogy megúsztuk.

Követtük a híreket, és szerencsésnek mondom magunkat, hogy mi jó időben voltunk ott, és nagyon sajnáljuk a magyar turistákat, akik átélték ezt. Azért az éreztük, hogy rendkívül meleg volt, ehhez társult az erősen fújó szél; egy ilyen időszakban ha van egy pici tűz, azt a szél azonnal elvitte volna bárhová magyarázta Évi.

Nem lehet elég időt tölteni pihenéssel, de a család igyekezett mindent megnézni és akklimatizálódni a kinti élethez.

– Nagyon közvetlenek és rendkívül kedvesek az emberek.

Vicces, hogy olyan hangosan beszélnek, hogy az az érzésünk, mintha folyton veszekednének. Mind­annyi­unk­nak tetszett a temperamentumuk – mesélte Évi.

– Sok mindent megnéztünk – vette át a szót Ákos –, tulajdonképpen mindent, amit Korfu ígér az embernek, kivéve a Sissi-kastélyt, ami éppen renoválnak, de az igazi szerelem a partvidék, a tengerparti rész. Gyönyörűen megtartották az eredeti szépségében: nem arról szól, hogy körbe van építve szállodákkal, hanem a természeti szépsége van előtérben.

„Bármikor visszasírtam egy jó pörköltöt”

A nyaralás alatt – bármennyire is kikapcsolódunk – egy idő után azért hiányozni kezdenek a hazai ízek.

– Nagyon szeretem a magyar konyhát, sajnos a görög annyira nem varázsolt el.

Sokat számít bizonyos szempontból, hogy a gyerekek miatt nem csak azokra a helyekre mentünk be, ahová én mint gasztroszakember vágytam; inkább beleestünk a turistacsapdába. Bármikor visszasírtam egy jó pörköltöt, gulyáslevest, de persze voltunk remek helyeken is. A szállásunk mellett volt egy étterem, ahol sok vicces szituáció adódott. Folyton elfelejtettek valamit a rendelésünkből, vagy mást kaptunk, mint amit kértünk, például a gyerekek vaníliafagyi helyett csokit. Szendvics helyett egy egészben sült halat kaptam; nem is értettük a másfél óra várakozást. De jó vendéglátós voltam: nem szóltam, megettünk mindent, és megköszöntük, hiszen nem panaszkodni mentünk ki. Mellesleg még finom is volt az étel tette hozzá a sztárséf.

Művészet így, művészet úgy...

Nem csak Ákos a művész a családban: a felesége nem az ételekkel, hanem az ecsettel bánik profin. A férje étterme felújításon esik át, a helyszín falait pedig Évi festményei díszítik, amire nagyon büszke a sztárséf.

A friss hot! magazinban számos más sztártörténetet is talál (Fotó: hot! magazin)

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek