Affér

A Bors megtalálta: Hollandiába menekült Azahriah ToiToi-os szeretője

Zs.

Létrehozva: 2023.10.19.

Módosítva: 2023.10.20.

A fiatal nő sosem akart híres lenni, pláne nem azzal, ami vele és a felkapott énekessel történt 2022 májusában, mégis ez határozza meg mára az egész életét. Azahriah és Laura egy mobil wc mögött létesített szexuális kapcsolatot, amit valaki videóra vett és feltöltötte az internetre. A lánynak azóta nincs nyugta a zaklatóktól.

Budai Laura és Azahriah nem ismerték egymást, a fiú koncertezett, a lány pedig egy barátnőjével érkezett bulizni a Szolnoki Palacsintafesztiválra. A buli után találkoztak a színpad mögötti, elzárt területen, ahol beszélgetésbe elegyedtek, együtt ittak, végül a ToiToi wc mögött kötöttek ki, ahol egymásé lettek. A dolog talán soha nem derült volna ki, ha nem jár épp arra három fiú, akik videóra vették az aktust, a felnőttfilmes tartalmat pedig feltöltötték az internetre. 

Azahria toitoi
Azahriah és Laura a légyottjuk előtt sosem találkoztak (Fotó: Bors)

Gyűlöletcunami zúdult Azahriah alkalmi partnerére

A videó nyilvánosságra kerülése után szó szerint elszabadult a pokol, már ami Laura sorsát illeti. A fiatal lányra ömlött a gyűlölet az énekes rajongóitól, őt hibáztatták mindenért – ekkor derült ki, hogy Azahriah-nak menyasszonya van, akit megcsalt –, le k..zták, elhordták mindennek. Hogy Laura célkeresztbe került, persze annak is köszönhető, hogy a botrány kirobbanásakor arccal és névvel vállalta, hogy őt látni az Azahriah-videón, a kiállása azonban csak tovább gerjesztette a problémát. Az addig ismeretlen rajongólányból közellenség lett, akinek nem maradt más választása, mint elhagyni az országot is. Az eset óta közel másfél év telt el. Azahriah az ország legmenőbb elődójává nőtte ki magát, a szexvideója kétéves évfordulóján háromszor tölti meg a Puskás Arénát, amivel történelmet ír. Laura pedig... 

Laura Azahriah
Laura élete teljesen megváltozott a szexvideó miatt (Fotó: Budai Laura)

„Apa a tévéből tudta meg”

Budai Laura a cikkünk születésének idején Magyarországon tartózkodik, de már egy jó ideje Hollandiában él. Egészen odáig menekült a megaláztatás elől. A fiatal nővel a Bors munkatársának sikerült felvennie a kapcsolatot, és ha már kérdezhettünk, kíváncsiak voltunk olyan, eddig sosem hallott részletekre is, melyekről Laura eddig nem beszélt. Az első kérdésünk az volt, hogy mit szólt a családja és a közvetlen környezete 2022 májusában a történtekhez? 

– Voltak olyan “barátaim”, akik elfordultak tőlem, de legalább így ki tudtam szűrni, hogy ki az, aki teljes mértékben igaz barátom, és ki nem. Az igaziak a mai napig mellettem állnak, és végig támogattak – mondta a Borsnak Laura. 

A családom... Ez vegyes. Anya először nem fogadta jól, össze is vesztünk, de aztán megbékélt és igyekezett elfogadni, hogy ez történt. Apa az a tv-ből tudta meg... Azt mondta, hogy felnőtt vagyok, tegyem azt, amit en jónak látok, nem szó bele az életembe. 

A családunkban a bátyám az, aki nagyon nehéz eset ilyen téren, de benne jó értelemben csalódtam mert mellém állt és bevédett. A nővérem először poént csinált ebből, majd miután rájött, hogy komolyan kell venni a dolgot, támogatott mindenben. 

– Szerencsére olyan családom van, ahol mindenki elfogadja a másikat, és nem szólunk bele egymás életébe. Egyedül az volt nehéz, hogy van egy 11 éves unokahúgom, akiért sokszor én mentem suliba, és az osztálytársai volt, hogy csesztették emiatt, amit egyáltalán nem tudok elfogadni, hisz ő nem tehet semmiről. 

Nem kellett sok idő, hogy Laurán a depresszió jelei mutatkozzanak, és egyértelművé váljon számára, hogy itthon egy jó darabig nem tud létezni. 

"Megmutattam az arcom" 

Én már túllendültem a dolgon, lezártam magamban, bár sokszor rajtam van még a depresszió, de sokkal jobban vagyok már mint egy éve.

 – folytatta Laura.

– Rengeteg bántást kapok mai napig, az emberek ezt sosem fogják elfelejteni... Ha visszamehetnék a múltba, fel sem vállaltam volna magam, bár nem is a felvállalással van probléma, hanem azzal hogy videós interjút adtam, megmutattam az arcom. Ráadásul úgy éreztem hogy teljesen kiforgatják a szavaim, kamerák előtt kellett beszélnem, és persze ott volt a sok világítás, fény, ami miatt nem éreztem magam komfortosan, így előfordult hogy hülyeségeket mondtam. 

Azahriah
Azahriah az ország legfelkapottabb előadójává vált két év alatt (Fotó: KISS ANNAMARIE)

Azahriah megérdemli 

A Hollandiában élő nőtől természetesen megkérdeztük azt is, hogy mit szól Azahriah fantasztikus karrierjéhez? Elképzelhető, hogy ott lesz valamelyik koncertjén? 

– Igen, hallottam mekkora sztár lett. Én örülök a sikerének, hisz megérdemli. Szerintem egy nagy tehetség, és nagyon sok magyar, sőt külföldi előadót is túlszárnyal. Már rég megmondtam, mekkora sikere lesz a jövőben. A koncertjére viszont nem megyek el – neveti el magát – Az mégiscsak gáz lenne, nem? – teszi fel saját magának a kérdést, majd azt mondja: 

Egyébként hiába élek külföldön, oda is követ a múltam, hisz fent vagyok a social média platformokon, és úgysem tudom teljesen ezt lezárni. 

Laurától természetesen azt is szerettük volna megtudni, hogy mi késztette arra, hogy kiálljon akkor a nyilvánosság elé? A válasza meglepő volt: 

Kötelességemnek éreztem... Hisz miért baj, ha egy nő jól érzi magát? Nem is értem. Az menőnek számít, ha egy férfi ilyet tesz, de ha a nő, az miért megvetendő?

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek