Daganat

"Küzdeni fogok a végsőkig!" – ritka ráktípus miatt kellett megműteni a világhírű színésznőt

L.A.

Létrehozva: 2023.10.29.

Már egy műtéten is átesett a világsztár.

Ritka ráktípussal küzd a 42 éves Émilie Dequenne, aki kétszer is elnyerte Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó elismerést – először 1999-ben, a Dardenne fivérek rendezte Rosetta főszerepéért, majd 2012-ben a Gyermekeink című film női főszereplőjeként.

Émilie Dequenne, AFP (Photo by Patricia DE MELO MOREIRA / AFP)
Émilie Dequenne daganat miatt hagyta abba a színészkedést / Fotó: AFP

Az Origo arról ír, hogy a magyar közönség számára leginkább a Farkasok szövetsége, a Szent Lajos király hídja vagy A lány a vonatról című filmekből ismerős Émilie Dequenne október 22-én az Instagram-oldalán jelentette be, hogy beteg. Akkor arról írt, hogy nem adja fel a harcot.

Elhatároztam, hogy legyőzöm ezt a ritka rákot, amely megpróbálja fenekestül felforgatni az életemet

– írta a belga színésznő. Arról is szót ejtett, hogy augusztus végén már túlesett egy nagy, sürgősségi műtéten, ami miatt már hónapok óta nem tud sem forgatni, sem nyilvános eseményeken részt venni. Émilie Dequenne nem árulta el, hogy pontosan milyen daganatot diagnosztizáltak nála, de biztosított mindenkit, hogy küzdeni fog a végsőkig.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek