Sosem lesz már ugyanaz a decemberi ünneplés Kóbor János családjának, mint azelőtt. Két éve, hogy Mecky elhunyt, s nincs nap, hogy a családja ne emlékezne vissza rá. A hiánya még fájóbb az ünnepekkor, de felesége, Zsóka és lányuk, Léna példamutató lelki erővel és csupa szívvel támogatja egymást a szívszorító pillanatokban.
Két éve már, hogy fájó üresség költözött Kóbor János Mecky családjának szívébe. Felesége, Zsóka és lányuk, Léna példamutató lelkierővel küzd meg az elismert zenész, a szeretett férj és apa hiányával, ami az ünnepek alatt még fájóbb.
Kóbor János családja csak ritkán nyilatkozik, de a Borssal most kivételt tettek: a 2021. december 6-án elhunyt zenész felesége, Kóbor-Deme Zsóka mesélt arról, hogyan változott számukra a Mikulás ünnepe, s hogy tudnak-e már beszélgetni közös lányukkal a Meckyhez fűződő emlékeikről.
– Elveszíteni azt, akit tiszta szívedből szeretsz, mindig tragédia. Annak a napnak minden évfordulója szívszaggató, különösen akkor, ha egy olyan ünnephez kötődik, ami az egész világ számára a szeretetet jelenti, és öröm tölti meg a házakat. Nem hiszem, hogy a Mikulás vagy akár a karácsony is ugyanazt jelentené nekem vagy Lénának, mint azelőtt – nyílt meg lapunknak Zsóka. A családanya elismerte, a rokonok, barátok szeretete és támogatása nagyon sokat segített az elmúlt időszakban.
– A családunk, a barátaink, és mindenki, aki szerette Mecky-t, körülvesz minket és osztozik a bánatunkban attól a szörnyű naptól kezdve, amikor elment. Sokan talán úgy gondolják, hogy ez még jobban felkavarja az érzéseinket, de nekünk mindig segített az emberek együttérzése. Boldogsággal tölt el, hogy mennyire szerették és tisztelték őt.
S hogy igaznak tartja-e a mondást, hogy az idő múlása gyógyír lehet?
– Igaz is meg nem is az a bölcsesség, hogy az idő megenyhíti a fájdalmat. Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy nekem ehhez még nem telt el elég idő. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá, hogy ne tegyem fel magamnak azt a hiábavaló kérdést, hogy miért. Ezer apró pillanatban hiányzik még mindig a hangja, az illata, az érintése és a kisfiús félmosolya, amikor valami vicceset mondott. De az is igaz, hogy két év távlatában már tudunk Lénával beszélni róla, felidézni sztorikat akkor is, ha még mindig egy szorítást érzek a szívemben – ismerte el Zsóka.
Eleinte fájdalmas élmény volt Zsókának és Lénának Omega-slágereket hallani, amik rendre felcsendülnek tévében, rádióban. Zsóka mára úgy érzi: néha kifejezetten jól esik neki meghallgatni a mindenki által jól ismert és szeretett dalokat.
– Természetes, hogy mindig összeszorul a torkom és könnyek fojtogatnak, amikor egy Omega-dalt meghallok. De bevallom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor beteszem azt a megkopott cédét, amit még szerelmünk hajnalán készített nekem és utat engedek a könnyeimnek.
Az élet, az érzések különleges kavalkádja és fontos, hogy mindent megéljünk még akkor is, ha az fáj.
– Valahol kicsit megkönnyebbülök olyankor és másnap újra erőt érzek a hétköznapokhoz.
Léna pedig nemcsak hallgatja, de énekli is édesapja dalait. Zsókát különleges büszkeséggel tölti el, hogy az Omega-slágerek Meckyvel közös lányuk előadásában is tovább élnek, hiszen a mindössze 16 éves tinédzser a Gyöngyhajú lány balladája című musicalben viszi színpadra az örökzöld dalokat.
– Léna különleges ember sok szempontból. Azon kívül, hogy az apukájától örökölte a tehetséget, és hogy színpadra termett, nagyon is reálisan gondolkozik. Sokat beszélgetünk a jövőjéről, a lehetőségekről és az álmairól. Saját bevallása szerint most első az iskola, mert nagy tervei vannak a továbbtanulással kapcsolatban. Hogy milyen irányban, az még kikristályosodik, hiszen még van rá idő.
De egy biztos, hogy a zene, az ének a tánc és a színpad mindig jelen lesz az életében. Tudja, hogy a szorgalom mind a tanulmányaiban, mind a zene világában a legfontosabb és mindent meg is tesz ezért.
– Kiválóan teljesít a gimnáziumban és már több musicalben is szerepel. Nagyon sok tapasztalatot szerzett, de még hosszú az út előtte, tele lehetőségekkel. Nehéz két év áll mögöttünk, de a jövőt tekintve próbáljuk Dr. Seuss szavait követni: „Ne sírj, mert vége. Mosolyogj, mert megtörtént.”