Szulák Andrea: „A lányommal nem szoktunk veszekedni”

Egyáltalán nem látszik a színésznőn az idő múlása. Szulák Andrea energiája, vitalitása mit sem változott; pont olyan, mint évekkel ezelőtt. Vajon mit tesz ennek érdekében? Örökölte a csodás vonásokat? Esetleg naphosszat azzal foglalkozik, hogy megőrizze a fiatalságát?

– Ez genetika – árulta el mosolyogva a hot!-nak a művésznő. – A nagymamám elmúlt hetvenéves, amikor még nem volt egy szál ősz haja sem, sőt ráncok sem barázdálták az arcát. Nem is értem a mai fiatalokat, akik már a húszas-harmincas éveikben plasztikáztatnak.

A tavalyi Szulák Andrea legeredményesebb éve

A színésznő elégedett lehet, mert annak ellenére nem látszik rajta a fáradtság, hogy hat színházban is játszik, miközben koncertfelkéréseknek is eleget téve járja az országot.

– Jól vagyok, nagyon. Az elmúlt esztendő nagyon jól összejött. Mondhatom, hogy az elmúlt év volt a legeredményesebb az életem során. Ilyen sok munkám még nem volt sosem. 2022 februárjában úgy éreztem, mindennek vége, üres volt a naptáram, nem indult el az évad, csak néhány koncert dátuma szerepelt a bejegyzések között, aztán varázsütés-szerűen jöttek a színházi felkérések. Végül hét bemutatóm is volt.

Minden színészt a munka, a színpadi jelenlét éltet. Ám ilyenkor megtörténhet, hogy nem marad ideje a magánéletére, hogy kicsit leálljon és körülnézzen.

– Engem a sok munka feltölt. Sőt! Tavaly februárban az egyik barátomtól kaptam egy kis kovászt, nevelgetem, és hetente legalább kétszer sütök kenyeret. A lányommal pedig befőztünk eper- és szilvalekvárt, de uborkát is tettünk el télire.

Nincs mit tagadni, Andrea egy energiabomba, aki úgy száguld, mint egy Porsche. Ezt a lendületet a Csináljuk a fesztivált!-ban is megmutatta, amikor Kamarás Ivánnal a Száguldás, Porsche, szerelem című slágerrel színesítette a show-műsort. Sokan belefáradnak a tömérdek koncertbe és és színpadi szereplésbe, rámegy a hangjuk a rengeteg erőltetésre. Ám a művésznő esetében ez a gond nem merül fel.

– Lekopogom, jól megy. Tavaly volt, hogy negyven éve vagyok a pályán. Mindig mindent teljes erőbedobással tettem; úgy érzem, a sok befektetés megtérült, nem volt hiábavaló.

„Nálunk otthon van élet”

Úgy tűnik, a színésznő számára nem is huszonnégy órából áll egy nap. Nem lehet könnyű dolga, hiszen a számos munka mellett ott van a tizenhat éves lánya, Rozina, akivel szintén foglalkoznia kell.

– Nyáron Törökországban és a horvát tengerparton is pihentünk. Imádtam Törökországot, Isztambulban sokat sétáltunk, és azt éreztem, hogy ezek az emberek önazonosak. 

 Nagy öröm volt szemtanúja lenni a francia emberek élethez való hozzáállásának. Ha van egy kis időnk, elszökünk itthonról, ilyenkor töltődöm fel.

Amikor Rozináról, a nagylányáról mesél, talán nem is tudja, de kicsit megváltozik a hangja: lágyabb és szeretetteljesebb lesz.

– Annyiban érdekli a színház, hogy megnézi a darabokat, no meg rengeteg színészbarátunk van. Most harmadikos gimnazista, angolul és spanyolul beszél, és hál’ Istennek imádja a gimnáziumot. Nem az anyja vehemenciáját örökölte: csendesebb, finomabb. Ennek ellenére nálunk otthon van élet. Karácsonykor jöttek-mentek a vendégek, a barátaink, velük is szilvesztereztünk; nekem fellépésem volt, de oda is elkísértek, úgy ünnepeltük az újévet. Ha összegeznem kellene: jól vagyok – néha úgy érzem, hogy túlságosan is jól. Hihetetlenül szabad vagyok. Vízöntő vagyok, aki imádja a szabadságot: az nekem az oxigén. Úgy érzem, engem elkényeztet a sors.

„Olyan legyen az életünk továbbra is, mint most”

Azért egy színésznő számára, akinek gyereke is van, óriási egyensúlyozást kíván a színpadi jelenlét és az anyaság.

– Több kolléganőmnek is beletört a bicskája. Én viszont azt mondom – vagy inkább kívánom –, hogy olyan legyen az életünk továbbra is, mint most. Természetes, hogy ha kell, hajnalban kelek Rozinával; mindig ő az első, én csak utána jövök. Reggel elviszem az iskolába, majd délután hazaviszem, és este megyek a színházba játszani. Azt gondolom, azért élünk mi ketten harmóniában, mert szeretetben neveltem, és folyamatosan figyeltem rá. Este, amikor hazaérek, és Rozina igényli, leülünk beszélgetni. Mindehhez alázat és önfeláldozás is szükséges, amire először a színház, majd a gyerekem tanított meg. A lányommal egyáltalán nem szoktunk veszekedni. Vitáink persze vannak – de kinek nincsenek?