Pintér Tibor: Nincs kizárva sem a gyerek, sem a házasság

Idén kerek születésnapot ünnepelt a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, Pintér Tibor. A színész úgy érzi, semmit sem változtatna meg az eddigi életében, azonban könnyen lehet, hogy a B oldal még tartogat számára néhány érdekes fordulatot.

Januárban ünnepelted az ötvenedik születésnapodat. Volt nagy ünneplés?

– Idén Thaiföldön tartottuk a születésnapomat. Akkor volt ugyanis időnk pihenni, mivel nagyon kemény munka vár ránk az elkövetkező időszakban. A Nemzeti Lovas Színház több mint száz előadást játszik az évadban itt, a Kincsem Parkban. Erre akartam felkészülni, illetve kipihenni a tavalyi évet, ami szintén emberpróbáló volt, hiszen a színházi munkák mellett a Sztárboxra is rengeteget készültem. Azért is volt rendhagyó a születésnapom, mert eddig mindig a barátokkal, nagy családdal ünnepeltem, ahol ott voltak a gyerekeim is, az édesanyám és a színészkollégáim. A párom, Jenni azonban még Thaiföldön is igyekezett meglepni. Csomószor eltűnt, amíg én edzettem, és ilyenkor a szülinapomat szervezte. Rendelt tortát, ami kint nem egyszerű feladat, ugyanis a helyiek nem beszélnek jól angolul. Aznap délelőtt a tengerparton lovagoltunk, később hajótúráztunk a naplementében, este pedig egy csodálatos étteremben ünnepeltünk, ahonnan gyönyörűen ráláttunk az egész tengerre. Csatlakozott hozzánk egy házaspár, akikkel még Magyarországon barátkozunk össze, és így, négyesben koccintottunk a szülinapomra.

Milyen ajándékkal lepett meg a párod?

– Az az igazság, hogy mindenünk megvan, ami a boldogsághoz kell. Egyébként sem hiszek abban, hogy mindig vinni kell egy üveg bort vagy pezsgőt csak azért, hogy ne menjünk üres kézzel. Inkább a tartalom híve vagyok: szerintem sokkal fontosabb egy szép helyen eltöltött hétvége, vagy mint amilyen ez a thaiföldi utazás volt, de egy jó könyvnek is örülök. Ezekben sokkal jobban hiszek, mint bármilyen más kütyüben. Ha valamire mégis szükségünk van, azt együtt megvásároljuk.

Majdnem három hétig voltatok Thaiföldön. Nehéz volt visszaszokni az itthoni élethez?

– A visszaállás nagyon nehéz volt, főleg az a része, hogy a melegből jöttünk vissza a hidegbe. Ettől függetlenül a kint töltött idő alatt már hiányzott Magyarország. Igaz, gyönyörű a tenger, és fantasztikusak a természeti adottságok, de egy idő után mindig rájövök, hogy a tájat nem önmagában a hegyek vagy a tenger teszi széppé, hanem a barátok, a család és az otthoni szeretet. Pontosan elég volt ennyi idő kint. Már nagyjából a második héten azon járt az eszem, vajon hogy vannak a színészek és a lovaim. Amikor hazajöttünk, teljesen lenyűgöztek, ugyanis nagyon ügyesen helytálltak, amíg távol voltam. Kicsit megnyugodtam, hiszen így, ötvenéves koromra rájöttem, hogy majd továbbadhatom a stafétabotot a fiatal barátaimnak és kollégáimnak.

„Sajnos édesapám nem érhette meg, hogy nagypapa legyen”

Sokan, amikor ötvenévesek lesznek, átgondolják az életüket. Te is számot vetettél?

– Nem igazán vagyok a számok híve, tehát nem hiszek abban, hogy ha valaki ötvenéves lett, akkor hirtelen számot kell vetni vagy változtatni bármin is. Viszont egy kicsit elgondolkodtam a hibáimon, és hogy ezeken hogyan javíthatnék. Sokkal gyorsabban és igazságosabban kimondom mostantól azt, amit gondolok, ugyanis már rengeteg mindent átéltem, egy csomó kompromisszumon túl vagyok, és sok mindent elértem, amit álmodtam. Hátra van még pár álmom, de az idő az egyik legnagyobb érték az életben. Nem szeretnék már azzal időt pazarolni, hogy finomkodok vagy kertelek. Az a legfontosabb, hogy őszinte legyek magamhoz és a környezetemhez is. Ami a szívemen, az a számon. Korábban próbáltam mindenkivel nagyon cuki lenni, de ez a cukiskodás nem mindig jó út. Persze megsérteni senkit sem akarok, hanem csak kicsit egyenesebben kommunikálni annak érdekében, hogy a cél minél hamarabb elérhető legyen.

Ha beszélhetnél a fiatal önmagaddal, mit mondanál neki?

– Pont ezzel a kérdéssel foglalkozik a legújabb előadásom! Mivel tízéves lett a Nemzeti Lovas Színház, egy jubileumi gálaműsort rendeztünk. Az elején a Sztárboxot idézzük fel, amiben – a valósággal ellentétben – kiütnek. Ezután visszaemlékszem a gyerekkoromra, és találkozom a gyerekkori önmagammal, illetve az édesapámmal, aki már nem lehet köztünk. Ők vezetnek végig az egész életemen, az álmaimon és azokon a szereplőkön, akik az életem meghatározó figurái. Ha viszont a valóságban találkoznék a tízéves önmagammal, akkor azt mondanám neki, hogy sose adja fel az álmait, és hogy mindent pontosan úgy csináljon, ahogyan én. Semmin sem változtatnék. Minden kudarccal és hullámvölggyel együtt eddig így volt szép az életem.

És mit mondanál az édesapádnak?

– Mindent megmutatnék neki, ami a halála óta történt velem. Huszonnégy éves voltam, amikor ő elment, azóta pedig több mint negyed évszázad telt el. Sajnos édesapám nem érhette meg, hogy nagypapa legyen, de hiszek abban, hogy fentről látja, milyenek az unokái, és büszke rájuk.

„Katával és a fiam anyukájával is baráti kapcsolatot ápolok”

Te viszont biztosan büszke vagy rájuk.

– Abszolút! Nagyon jó a viszonyom mindkét gyerekemmel. A kisfiam most tizenhét éves, vendéglátóipari szakközépiskolába jár, és most a boksz is nagyon érdekli. Janka pedig már huszonnégy éves, és most a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre jár, úgyhogy kijelenthetem, hogy nem esett messze az alma a fájától. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy soha nem vetette a szememre, hogy elváltunk Katával (Janza Kata – a szerk.). Emiatt ugyanis nem tudtam vele annyit találkozni, mint amennyit szerettem volna. Most is távol vagyunk egymástól, de ha találkozunk, mindig ugyanonnan tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Mintha tegnap találkoztunk volna. Ugyanolyan a humorunk, szóval jól megértjük egymást. Szerencsésnek tartom viszont magamat amiatt, hogy Katával és a fiam anyukájával is baráti kapcsolatot ápolok.

Milyen a kapcsolatod Janka párjával, Andrissal?

– Nagyon kedvelem őt. Sosem voltam olyan apa, aki nem fogadja el azt, hogy a kislánya felnőtt. Ez az élet rendje: beleszeret valakibe, ha minden jól megy, megházasodik, majd előbb-utóbb azzal szembesülök, hogy nagypapa leszek.

„Azt szorgalmazom, hogy amit a gyerekem akar, ami ő boldoggá teszi, tegye azt”

Szeretnél nagypapa lenni?

– Ez nem szeretet kérdése, ez egyszer lesz, amivel tudni kell majd élni. Szerintem nem kell sietniük ezzel, éljenek még. Ám ha úgy alakul, hogy most jön a baba, akkor jöjjön. Azt szorgalmazom, hogy amit a gyerekem akar, ami ő boldoggá teszi, tegye azt.

A párodnak, Jenninek azonban nincs gyereke.

– Szeretjük egymást annyira, hogy ha ez valamelyikünknek gond lenne, akkor egyikünk sem lenne az ellen, hogy belevágjunk. Nyitottan állunk a gyerektémához. Nagyon jól megvagyunk így együtt, Jenni szájából sosem hangzott még el az, hogy mindenképp szeretne gyereket szülni és feleségül jönni hozzám. Ez a kötelék, ami köztünk van, bőven olyan erős, mint egy házasság. De nincs kizárva sem a gyerek, sem a házasság.