Édesanyja elvesztéséről vallott a magyar színésznő: hideg volt, mégis jó volt az érintés
Tóth Enikő ugyan nem tudott jelen lenni édesanyja utolsó perceiben, de mégis el tudott búcsúzni az asszonytól, akitől az életét kapta.
A színházba járók körében nem cseng ismeretlenül Tóth Enikő neve, hiszen hosszú évek óta játszik a Madách színházban és megfordult számos más színpadon még. Ha pedig meghalljuk a hangját, azonnal beugrik az a rengeteg világsztár, akiknek kölcsönadta a hangját. Igen, Enikő hangján szólal meg többek között Julia Roberts is a hazai mozikban, vagy éppen a tévéképernyőn. A színésznő most Joshi Bharat vendége volt a Rádió Bézs Egy férfi és egy nő című műsorában, ahol kivételesen szót ejtett a legbensőbb magánéletéről is. Tóth Enikő felidézte annak a napnak az eseményeit is, amikor egy próba után megtudta, az édesanyja elment.
(Fotó: Rózsavölgyi Gyöngyi/©Wikipédia)
Tóth Enikő tudta, hogy nincs visszaút
— Mindig olyankor döbbenünk rá, hogy mi számít igazán az életben, amikor egy fontos embert elveszítünk.
Az embernek olyankor lejátszódik a saját élete és bevillannak képek a másik életéből.
— Én az anyukámat veszítettem el másfél éve. Annyira furcsa volt, mert bár tudtam, hogy nincs visszaút, mégis amikor megtörténik, az valami… Arra nem lehet fölkészülni — kezdte a színésznő, aki megosztotta Joshi Bharáttal a fájdalmas búcsú és az utolsó napok történéseit is.
„Nekem olyan szép volt ő...”
— Éppen próbáltam a színházban a Menopauzát és főpróba hetünk volt. Minden nap mentem a kórházba. Tudtam, mert mondta is az orvos, hogy a vég be fog következni pár napon belül. Kimentem a próbáról és láttam, hogy egy csomó nem fogadott hívásom van. Tudtam, hogy a kórház, így az egyik ismeretlen számot visszahívtam. Az orvos vette fel és mondta, hogy sajnos…
Kérdeztem, hogy anyu még a szobában van-e. Akkor még ott volt és kertem, hogy várjanak meg, mert ott szeretnék elbúcsúzni tőle
— mesélte a stúdióban a színésznő, aki ma is érzi édesanyja kezét a tenyerében.
— Bementem a kórterembe, ahol fehér paravánok voltak. A résen át láttam anyu arcát. Nekem olyan szép volt ő… Megsimogattam, megpusziltam és már hideg volt, mégis jó volt az érintés.
Korábban már elmondtam neki, amit szerettem volna, de egy ideig még ültem ott és újra elmondtam neki, hogy ő egy csoda volt nekünk.
— Nekem itt maradt a kezemben az anyukám keze… — tette hozzá Tóth Enikő, aki hozzátette, ma már tudja, amit addig csak sejtett, vagyis, hogy a köldökzsinór sosem szakad el egy anya és a gyermeke között.
