Visszatérés

Erre várt minden rajongó: végre megtette a nagy bejelentést a magyar származású világsztár

Létrehozva: 2024.04.13.

Jó ideje nem hallatott magáról a 2010-es évek egyik legnagyobb sztárjának számító Kesha, aki korábban Magyarországon nyaralt és a felmenőit kereste a Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen. Most új dalokkal jelentkezett.

Az immár 37 éves világsztárról, Kesháról valószínűleg kevesen tudják, hogy ő maga bár Los Angelesben született, de magyar gyökerekkel rendelkezik. Ezt több közösségi média bejegyzésben és interjúban is büszkén vállalta.

A magyar származású Kesha hamarosan visszatérhet a köztudatba, miután nemrég új dalokat írt Fotó: Kesha / Facebook

Kesha dédszülei ugyanis anyai ágon magyarok voltak és eredetileg Szentesről származtak, míg másik anyai dédszülei lengyel származásúak. Dédnagyapját Kecse-Nagy Sándornak hívták, akik 1913-ban vándoroltak ki két lányukkal az Amerikai Egyesült Államokba. Édesanyja, Pebe Sebert egyedül nevelte három gyermekét. Kesha a nevét is dédnagyapja iránti tiszteletből kapta, az ugyanis a Kecse és a Sándor összevonásából származik: így lett KeSa – árulta el a sztár édesanyja egy, a People magazinnak adott interjúban.

Az énekesnő 2013 nyarán, egy bécsi koncertet követően el is látogatott Szentesre, ahol egy vendégházban szállt meg kíséretével.

Az utolsó pillanatig fogalmunk sem volt arról, hogy kik érkeznek. Egy olyan személy foglalta le a szállást, aki nem jött a társasággal. Mind az öt szobát kibérelték, a magyaros étkezéssel nagyon elégedettek voltak, rendkívül kedves, udvarias vendégeknek ismertük meg az amerikai társaságot. Kitöltötték a bejelentőlapot, mint bárki más, kijártak a városba sétálni, és a rokonokkal találkoztak

 – mesélte a Délmagyarnak a világsztár szállásadója. 

Ennél többet azonban ő sem mondhatott, miután vele is titoktartási egyezséget írattak alá.

Kesha a múlt hónapban, hosszú idő után új zenékkel állt elő, miután tavaly nyáron, peren kívüli egyezséggel véget ért az előző kiadójával folytatott hosszú jogi vitája. 

Az énekesnő a közösségi médiában közzétett bejegyzéseiben elmondta a rajongóknak, hogy

19 hosszú év óta ez az első nap, amikor jogilag is én magam birtokolom a saját hangomat!

A magyar származású világsztár egy interjúban elárulta, hogy új dalokat is írt nemrég, vagyis a rajongók okkal reménykedhetnek abban, hogy az énekesnő hamarosan visszatér a színpadra és ki tudja, talán Magyarországra is.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek