„Sorsszerű volt a találkozásunk” – Egy erdőbe épített házba költözött a magyar színészpár

Tizenhárom éves voltál, amikor Budapestre költöztetek. Nem hiányzott Hatvan, az ismerősök, a barátok?
Eléggé alkalmazkodó típus vagyok. Édesapám Demján Sándorral dolgozott együtt, a Budai Skála kereskedelmi igazgatója volt; ingázott, és felmerült a családban, hogy költözzünk Pestre. A családi házunkból lakótelepre kerültünk. Itt jártam ki a nyolcadik osztályt, aztán beiratkoztam az óvónőképzőbe. Szerettem a gyerekeket, érdekelt a pedagógia, a gyerekpszichológia. Közben Pécsi Ildikó színistúdiójába jártam. És én voltam az egyik vörösinges a József Attila Színház híres előadásában, amit csak úgy emlegettek, hogy A Pál utcai lányok, mivel minden szerepet lányok alakítottak. Érettségi után jelentkeztem a Színművészetire, mindjárt két szakra is, prózaira meg zenésre. Nem vettek fel, az Arany János Stúdióba viszont igen.
Többé nem próbálkoztál a főiskolával?
Nem. Akkor már Szolnokra kerültem, és nekem az maga volt a főiskola. Olyan színészekkel játszottam, mint Darvas Iván, Törőcsik Mari és Garas Dezső.
Törőcsik Mari járt közben, hogy megkapd a színész I. minősítést. Ez hogy történt?
Ő kezdte mondogatni, hogy „Timikém, kéne egy papír...” Én meg azt válaszoltam, hogy „Mariska, engem nem nagyon érdekel a papír!” De ő megszervezte a My Fair Lady bemutatójára – mint premier­ajándékot vehettem át.

Szőlőskei Tímea: „El voltam kényeztetve”

Jól érezted magad Szolnokon, jó szerepeket kaptál. Miért mentél el mégis?
Öt évet töltöttem ott, és úgy éreztem, kell egy kis változatosság. Elküldtem a jelentkezésemet egy csomó színháznak. Aztán a Budapesti Kamaraszínháztól felhívtak, hogy játszom-e aznap, mert be kéne ugrani Az ügynök halálában. Kern András játszotta a főszerepet, Alföldi Róbert és Kamarás Iván pedig a fiait. Később A velencei kalmárba hívtak Alföldi rendezésében. Aztán szerződtettek. Csodás tizenegy évet töltöttem ott. Olyan művészek voltak a tagok, mint Vári Éva, Andai Györgyi, Kránitz Lajos – őt nagyon szerettem, később a róla elnevezett díjat is megkaptam. László Zsolttal, Stohl Andrással álltam egy színpadon. El voltam kényeztetve.
Fiatal nőként, fiatal színésznőként a szakmából vagy inkább a civil világból voltak udvarlóid? Miért nem mentél férjhez?
Nem volt túl sok kapcsolatom, és nem háromperces szerelmeim voltak, viszont általában civilek. Hűséges ember vagyok – színházhoz, barátokhoz, férfiakhoz. Ha valakivel együtt élsz, nem fontos a papír, és az sem, hogy a gyűrű átkerül az egyik kezedről a másikra. Valahogy elmúltak a szerelmek.

2017 óta viszont szép, harmonikus kapcsolatban élsz Vadász Gáborral. Hogy kerültetek közel egymáshoz?
Mondhatnám, hogy sorsszerű volt a találkozásunk. Horgas Ádám hozta fel őt Békéscsabáról a Játékszínbe, az Életrevalók egyik főszerepére. Én is játszottam a darabban, és elkezdtünk beszélgetni, barátkozni. Kiderült, hogy egyforma az értékrendünk, az ízlésünk, jól tudunk együtt dolgozni. A kollégák talán még nálunk is hamarabb észrevették, hogy mi alakul köztünk; nagyon drukkoltak, nagyon szeretnek minket együtt. Ha egyikünk véletlenül egyedül megy valahová, azonnal azt kérdezik, hol a másik. Mi egyszerre vettük észre, hogy több van köztünk barátságnál. Összeköltöztünk, Budapest közelében, egy erdőben épített házban élünk. Megtaláltuk egymást, szellemi és lelki társak is vagyunk. Magától értetődő közöttünk minden. A két család azonnal befogadott minket. Én hálás voltam Gábor édesanyjának, hogy ilyen csodálatos férfit nevelt fel. Sajnos tavaly meghalt a mama.
Hosszú időket töltöttél színházakban, de jóval kevesebbet filmeztél, tévéztél. Nem hiányzik a mozivászon, nem hívnak sorozatokba?
A filmeket, a tévét nézni szeretem. Most mondhatnám, hogy hívnak, de nem megyek – de nem is hívnak. Nem bánom: a színház, az „itt és most” varázsa az igazán fontos nekem.

„Ez egy gyönyörű történet”

Rendszeresen játszol a Játékszínben – de hogy kerültél a Vidám Színpadra? Hogy kaptad meg idén a Böröndi Tamás-emlékdíjat?
Ez egy gyönyörű történet... Sztan­kay Istvánnal dolgoztam együtt az Akt hegedűvel című darabban. Így találkoztam Böröndi Tamással, aki azt mondta, hogy ha neki egyszer színháza lesz, ott a helyem. Az ilyen ígéreteket el szokták felejteni – ő nem. Mindene volt az a színház! Reggel nyolctól este tízig ott volt, szervezett, lámpát szerelt, díszletet állított fel. Az álma volt a Vidám Színpad. Ezt az álmot viszi tovább az özvegye, Götz Anna. Tamás halála borzasztó volt, feldolgozhatatlan. De ha a fizikai lénye nincs is ott, mégis jelen van, nem hagyja magára Annát. Ha valami gond van, megoldódik. Amikor Anna felhívott, hogy idén én kapom a díjat a társulat titkos szavazása alapján, sírtam. Szeretetcunami zúdult rám! Keresett Pásztor Erzsike, Falusi Mariann – annyi üzenet, gratuláció érkezett, mintha Oscar-díjat nyertem volna. Szeretem az életemet. Mindig a jót keresem benne, a családomban, a mindennapokban. Nekünk az az öröm, ha együtt vagyunk, édesanyámmal, az Aachenből hazalátogató nővéremmel, a gyerekeivel, Gáborral.

A színházi szerepeiden kívül készülsz valamire?
Szulák Andreával van egy közös műsorunk. Április 24-én pedig Lorán Barnabással, Steinkohl Erikával és Vanya Tímeával lesz egy stand-up-színház estünk, Én a kirakat mögött címmel, a Zuglói Civil Házban.