Gyógyulás

A hétvégén lesérült, így van most Kempf Zozo

Cs.G.

Létrehozva: 2024.06.26.

Pénteken nagyon izgultak a rajongók az egykori Exatlonosért, de ő másnap már újra nyeregbe pattant. Kempf Zozo elmondta, hogy van sérülését követően.

Június 21. és 23. között a Ludovika Campuson rendezték meg a városi sportágak olimpiai selejtezőjét, ahol számos remek sportember mellett Kempf Zozo is részt vett. Sajnos a pénteki napon egy komoly sérülést is szenvedett, ugyanis lényegében lefejelte kerékpárja kormányát és a szeménél sérült meg. Sajnos az egykori Exatlonost kórházba kellett szállítani, ahol két öltéssel varrták össze arcát. Persze ez nem szegte kedvét a másnapi versenytől.

Kempf Zozo
Kempf Zozo már bizonyított világbajnokságon most az Olimpia volt a cél (Fotó: Czinege Melinda)

Nagyon élveztem a selejtezőt, és külön öröm volt számomra, hogy Budapesten, hazai közönség előtt versenyezhettem. Mindent sikerült megcsinálni, amit terveztem, egy cseppet sem bánkódok, nagyon szép helyezést értem el. Annak ellenére, hogy nem vagyunk egy tipikus utcai sport nemzet. Egy sportolónak nagyon nagy megtiszteltetés, hogy hazáját képviselheti akár egy olimpiai selejtezőn – mondta Zozo a Borsnak, aki szombaton 11. helyet szerezte meg a Shanghai-i és a Budapesti verseny összetettjében. 

Szépen gyógyul Kempf Zozo sérülése

Bár rossz helyen van a sérülése, Zozo igazi sportemberhez méltóan nem látja olyan tragikusnak a helyzetét, sőt sokkal inkább igyekszik megőrizni a jó kedvét. A Bors kérdésére elárulta, hogy hogy van:

Jól vagyok, két öltéssel varrták össze a sebet, de elég lett volna egy is, csak így gyorsabban, és szebben fog meggyógyulni. Valamint egy kisebb agyrázkódásom is lett, de szerencsére már remekül érzem magam, és szépen gyógyulok

 – mesélte Zozo.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek