TERVEK

Agyműtétje után jelentkezett Keresztes Ildikó: „Rettentően rövid ez a k*rva élet”

Prac Lee

Létrehozva: 2024.06.10.

Az ország egyik legismertebb énekhangja komoly műtéten esett át. Keresztes Ildikó most őszintén mesélt arról, hogy van.

Keresztes Ildikó komoly műtéten esett át év elején, hosszas lábadozás után most leszögezte, nem fog eltűnni a süllyesztőben, hamarosan újra színpadra lép.

keresztes ildikó
Keresztes Ildikó komoly műtéten van túl, de már az őszi visszatérését tervezi (Fotó: Teknős Miklós)

Ősszel visszatér a színpadra Keresztes Ildikó

Ahogy a Bors nemrég megírta, a népszerű énekesnő néhány hete lesokkolta a rajongóit, amikor felfedte: agyműtéten esett át februárban. Még novemberben találtak egy három centis daganatot, ami miatt elkerülhetetlen volt az operáció. Keresztes Ildikó ezeket a hónapokat a lábadozásnak szenteli. Repülőre is ült, s a hétvégén mesés tájról jelentkezett be a követőknél.

A világ másik végén vagyok most, próbálok regenerálódni, hogy ősszel vissza tudjak térni a munkámhoz, a rajongóimhoz, közönségemhez – fogadta meg a Karib-tenger térség Aruba nevű szigetén napozva. Közösségi oldalán bejelentkezve őszintén megnyílt:

Volt egy agyműtétem, sokat nem akartam erről beszélni, nem akartam ezzel haknizni. Jóindulatú volt ez a valami. Nagyon sok mindent tanított nekem ez az időszak. Januártól kezdve nem dolgozom, egészen szeptemberig. Február 2-án volt ez a műtét

– mesélte, majd hozzátette:

Remélem, még nem ábrándultatok ki belőlem, nem felejtettek el örökre. Ősszel mindenképp visszatérek, talán új szerepeket is vállalok. A Turay Ida Színház visszateszi az Égben maradt repülő című Edith Piaf életrajzi darabot, ami szerintem életem szerepe. Szeretnék még alkotni, készülnek új dalok. És szeretnék egy önálló előadói estet, ami összefoglalja a zenei, színészi életemet mint egy regény.

„Remélem nem halok meg úgy..."

S jövőbeni terveivel kapcsolatban elérzékenyülve azt is elárulta:

Remélem nem halok meg úgy, hogy nem mutatkoznék be színésznőként a marosvásárhelyi színházban is. Ha mondhatok olyat, hogy bakancslistás vágyam, az ez. Imádom a szülővárosomat, és ahogy öregebb leszek, egyre jobban

– mondta könnyeivel küszködve, majd elárulta, egész életét végigkísérte ez a kétlakiság, a sok bántás a származása miatt.

Ha az egészség nincs, nincs semmi"

Az egészségügyi állapotára visszatérve még elmondta:

Ha az egészség nincs, nincs semmi. El is határozottam, hogy mindenféle szűrővizsgálatra el fogok menni, amit mostanában elhanyagoltam. De most már meg fogom tenni, ebben a korban már illik. 

Tudjátok, ebben az évben jubilálok. Na hány éves leszek? Nem hatvan, kétszer harminc! 

– De emiatt nem tudtam semmilyen jubileumi koncertet tartani, de ez jövőre meg fog történni, maximum úgy fogom hívni, hogy 60+1.

Közhely, de felértékelődött sok minden, a barátok, a család, a szakmai szeretteim, a zenekarom és menedzserem. Az elmúlt időszakban is annyi ember ment el mellőlem. Kollégák, zenészek, színészek, családtagok, barátok. Tegnap még együtt nevetsz velük, aztán… Nem is akarok belemenni. Rettentően rövid ez a k*rva élet.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek