Harapós

"Közveszélyes" – Tóth Andi megharapott egy férfit, ezt meg hogy gondolta?

Létrehozva: 2024.06.19.

Úgy tűnik, hogy Tóth Andi éppen harapós kedvében volt.

Egykor szinte csak Tóth Andi botrányaitól volt hangos a sajtó, de az énekesnő az utóbbi években már kimarad a balhékból, és inkább az alkotásra, illetve önmagára koncentrál. Egy ideje már visszavonult, de néha még így is fel-feltűnik egyes eseményeken, arról pedig egyelőre nincs hír, hogy legközelebb mikor ajándékozza meg a rajongóit egy újabb slágerrel.

Tóth Andi
Tóth Andi / Fotó: Szabolcs László

Tóth Andi nemrég megosztott egy elég furcsa Insta Storyt a közösségi oldalán, ugyanis olyasmit tesz a felvételen, ami bizonyos szempontból elég rémisztő.

Közveszélyes

– ezzel a szóval jellemezte Tóth Andi menedzsere az énekesnő viselkedését.

A videón az látható, hogy Tóth Andi menedzsere, Tóth Isti a kocsiban piszkálja a híresség arcát, aki egy ideig morcos arccal tűri ezt, majd fogja magát, és megharapja az ujját.

A férfi pillanatok alatt elhúzta az ujját, és úgy meglepődött, hogy rögtön kikerekedett a szeme – valószínűleg ő sem sejtette, hogy Tóth Andi ezt fogja tenni.

Persze nem kell aggódni, ez csupán egy kis baráti interakció volt, mókáztak egy kicsit és senkinek sem lett baja.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek