Vallomás

Már máshogy is szólítja Tóth Gabi párját a kis Hannaróza, annyira jól kijönnek Papp Máté Bencével

Natasha

Létrehozva: 2024.06.23.

Az énekesnő a Palikék világa című műsor vendége volt, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt a párja és gyermeke kapcsolatáról. Tóth Gabi majdnem könnyekig hatódott, mikor szóba került, hogy Hannika mennyire kedveli Mátét.

Tóth Gabi az elmúlt közel egy évben sokak célpontja lett, hiszen az emberek nagy részét megbotránkoztatta, ahogy véget ért a házassága Krausz Gáborral. Sokan ugyanis azt hitték, hogy az énekesnő megcsalta a volt férjét, holott erről szó sem volt. Gabi ugyanis elmondta: előbb vetett véget a házasságának, minthogy összejöttek volna Papp Máté Bencével. Sokan azonban még mindig nem tudnak túllendülni ezen, holott a történet két főszereplője már réges-régen megtalálta a boldogságot, és Gabi elmondása szerint jól is működnek "családként". Hannika ugyanis elfogadta az új párját.

Tóth Gabi
Tóth Gabi elárulta, milyen a viszonya új párjának és gyermekének (Fotó: Ladóczki Balázs)

Tóth Gabi: Máté nagyon jól bánik a gyerekekkel

Az énekesnő és a párja a Palikék világa című műsor vendégei voltak, ahol kendőzetlen őszinteséggel meséltek kapcsolatuk kezdetéről, az elmúlt év nehézségeiről, a szerelmükről, és arról, hogyan fogadta be édesanyja új kedvesét Hannaróza Marika. Nos, erre a válasz röviden annyi lenne, hogy nagyon gyorsan, bár igaz, hogy kezdetekben Máté még megkapta a bácsi jelzőt...

– Nagyon jól bánik a gyerekekkel, Hannival is. Az egyik, amit nagyon szeretek benne, hogy a Hannival ilyen jó a kapcsolatuk. (...) Valójában a Máté azért kapott egy csomagot velünk, de az, ahogy szereti a kislányomat, és elfogadott így minket, az nekem mindennél többet ér - kezdte Gabi, majd a táncos vetette át tőle a szót, aki meg is mutatta a kameráknak, mennyire egy hullámhosszra került a kislánnyal. Tekintve, hogy már együtt lakkoznak körmöt. 

Itt van a körmömön a nyoma, mennyire jól kijövünk. Amíg aludtam, kifestette a körmömet. Persze, Gabi is segített neki

 - mondta a férfi, aki azt is elárulta Palik Lászlóéknak, hogy kezdetben még Máté bácsinak hívta őt Tóth Gabi és Krausz Gábor gyermeke, ám ma már csak a keresztnevén szólítja.

Máténak hív, de korábban Máté bácsinak szólított 

- vallotta be a táncos, aki úgy véli, azért jön ki ilyen jól Hannival, mert sokat foglalkozott gyerekekkel. Táborokat szervez nekik, és még táncolni tanítja is őket.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek