Feszített tempó

Mi történt? Túlhajszolta magát Marics Peti

Magyar Adrián

Létrehozva: 2024.06.26.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az énekes mindenhol jelen van. Marics Peti a videó­meg­osz­tókon, a képernyőn és a plakátokon is visszaköszön a pimasz mosolyával, amivel ezrek szívébe lopta be magát.

Ismét lehetősége adódott, hogy megmutassa a színészi képességeit! Marics Peti a Hogyan tudnék élni nélküled? című moziban tűnik fel majd decemberben.

hot feltöltés Marics Peti
Marics Peti minden téren sikeres (Fotó: archív / hot! magazin)

– Nagy tisztelettel fogadtam, amikor a producer, Ki­rá­dy Attila felkért a Demjén-film egyik szerepére – kezdte az énekes a hot! magazinnak. – Nem vagyok egy kiforrott színész, de Attilával már dolgoztunk együtt, így ismertük egymást korábbról. Teljesen más a munkamorálom egy filmnél, mint egy klipnél. Mindenhol megpróbálok céltudatosan és produktívan dolgozni, de itt mégis van egy több száz fős stáb, akiknek a munkájuk függ attól, hogy szórakozok vagy hülyéskedek éppen. Ilyenkor én sem engedem meg magamnak, hogy rajtam csússzanak el a dolgok. Őszintén megvallva, hiányzik a forgatás, mert szuper hangulatban telt.

Marics Peti ritkán találkozik az alvással

Peti megkerülhetetlen alakja a hazai sztárvilágnak, azonban azon ismert emberek közé tartozik, akik igyekeznek értéket teremteni a jelenlétükkel, és nem csak nyerészkedni a kapott lehetőségekből.

– Rengeteg olyan ajánlatot kaptam az utóbbi időben, amikre nem lehetett nemet mondani, legyen az a Hogyan tudnék élni nélküled? vagy a Megasztár, de akár más reklámfelkérések is, amelyeket egyáltalán nem bántam meg, de emiatt 

az utóbbi időben többször éreztem azt, hogy túlhajszolom magam.

 Ezért a jövőben mindenképpen odafigyelek arra, hogy a mennyiség helyett csak a minőséget nézzem. Most eleve egy húzósabb időszakot élek meg. Közeledik a nyár, a fesztiválszezon, azonkívül mostanában sokszor ingáztam az ország legtávolabbi pontjai között a forgatás és a koncertek miatt, ezért ritkán találkoztam az alvás fogalmával. Inkább az ősz lesz a nyugodtabb időszak, hiszen már csak zenekaros felkéréseket vállalunk a ValMarral, ezért akkor lesz lehetőség pihenni, addig pedig nyomni kell ezerrel – mesélte az énekes.

„Szerencsére több pozitív visszajelzést kaptam már a szakmabeliektől”

A filmezés nem idegen számára. Még nem lehet tudni, hogy láthatjuk-e a mozivásznon a későbbiekben is, az viszont biztos, hogy egyértelműen van keresnivalója ebben az szakmában.

hot feltöltés Marics Peti
Az énekes rengeteget dolgozik az utóbbi időben (Fotó: archív / hot! magazin)

– Egyelőre ott tart a színészi pályafutásom, hogy nem rizikóztak be nálam más stílusú karaktert, úgyhogy ez a macsós vonal testhezálló volt. 

Szerintem nem véletlenül kapom meg ezeket a feladatokat, mert a képernyőről sok embernek az jöhet le, hogy igazi szívtipró vagyok.

Pedig van egy nagyszívű énem is, úgyhogy azzal is tudok operálni a jövőben. Szerencsére több pozitív visszajelzést kaptam már a szakmabeliektől, úgyhogy egészen bátran kijelenthetem, hogy egész jól megugrottam a feladatot. Emellett pedig a kémia is nagyon megvan a színészek között, de ez a jó castingnak volt köszönhető, mert mára mindenki szinte testvéri viszonyban van a másikkal, úgyhogy ez lehet a siker titka árulta el Peti.

Sikeres a zenekara

Marics Peti és Valkusz Milán évek óta elválaszthatatlan páros, akik – ma már zenekarral – folyamatosan megtöltik a nagyobbnál nagyobb helyeket, legyen az a Budapest Park vagy a Papp László Budapest Sportaréna.

 

Csillag az égen

Peti már korábban szerepelt ítészként a Sztárban Sztár kilencedik évadában, most azonban új terepre érkezik, hiszen a TV2 visszatérő sikerműsorában, a Megasztárban kapott
egy zsűriszéket.

hot feltöltés címlap
További izgalmas sztárhírekért keresd a legújabb hot! magazint (Fotó: hot! magazin)

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek