Álhír

MC Hawer halálhírét terjesztik: „A sok hányattatás, alkoholizmus ellenére még itt vagyok”

Mona

Létrehozva: 2024.06.22.

Az utóbbi időben sokaknak szúrja a szemét valamiért a mulatós sztár. MC Hawert nemrég halálosan megfenyegették, egyszer már eltemették, most pedig a halálhírét terjesztik.

Azt szokták mondani, hogy akinek a halálhírét keltik, sokáig fog élni. Ha ez valóban így van, akkor MC Hawernek semmi oka az aggodalomra, ugyanis nem az első eset, hogy „temetik”. A mulatós rapper háza táján az utóbbi időben valami fura történik, ugyanis a napokban halálosan megfenyegették, most pedig azt terjesztik róla, meghalt.

MC Hawer
MC Hawer szerint most kicsit túllőttek a célon Fotó: Markovics Gábor

MC Hawer értetlenül áll az álhír előtt

A duó hivatalos Facebook-oldalán kaptak olyan üzeneteket, amelyekben afelől érdeklődnek, igazak-e a hírek, hogy Koczka Géza, vagyis MC Hawer elhunyt. De hogy mit is gondol erről a híresség, a Borsnak „boncolgatta”.

Időnként rájön az emberekre a bolondóra. Nem tudom fölfogni és megmagyarázni sem, hogy egyáltalán mi indíthatja el ezeket a dolgokat – kezdte lapunknak. – Őszintén szólva mit lehet az ilyen esetekre reagálni? 

Egyetlen dolgot tudok tenni ellene, azonnal nyomom a tiltás és a törlés gombokat. 

Nem akarom pont azt elérni, ami a céljuk lehet egyeseknek. Lehet, hogy éppen azt várják, reagáljunk valamit, és csak egy lavinát indítanánk el, amivel elégedettséget váltanánk ki belőlük. Biztos örömet jelentene nekik, hogy válaszol a híresség, és természetesen itt nem csak magunkra gondolok, hiszen üzeneteket mások is kapnak, és bizony azok nem mindig kellemesek és pozitív hangvételűek. Ezzel próbálják magukra felhívni a figyelmet. 

Ez olyan, mint egy csínytevés, és az bejön. 

– Pont azért teszi mindezt privát üzenetben, mert hozzászólásban, nyilvánosan már nem vállalja fel adott esetben a véleményét, vagy mint ezúttal is, a téves információját. Szerintem a legjobb megoldás, ha figyelmen kívül hagyom – hangsúlyozta Géza.

Korábban a temetését is meghirdették

Hawer végtelen türelmes ember, bár megesett, hogy nála is elszakadt az a bizonyos cérna. Most azonban tudatosan enged el minden olyan dolgot az életében, ami feszültséget okoz számára.

Engem amúgy is nehéz felbosszantani, egyrészt megedződtem, másrészt nem akarok idegeskedni, pláne, miután az egészségemmel az utóbbi időben gondok adódtak. A gyomorfekélyemnek ez biztosan nem tenne jót. Az elmúlt hónapokban az átlagosnál kicsivel több feszültség volt rajtam, és ahogy az orvosom is tanácsolta, az ilyen helyzeteket kerülnöm kell – fűzte hozzá, majd felidézte azt az esetet is, amikor konkrétan a temetését szervezték meg.

Pár évvel ezelőtt még egy eseményt is létrehoztak emiatt, MC Hawer temetése Sajókazán elnevezéssel. 

Na de ha már ennyiszer a halálhíremet keltik, a mellékelt ábra jól mutatja, a sok hányattatás, alkoholizmus ellenére még itt vagyok. Nagy az Isten állatkertje – mondta mosolyogva Géza.


 


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek