Bisztró

Megnyílt a Hősök bisztró, visszatér a polgári hangulat a Lendvay utcába

Bors

Létrehozva: 2024.06.23.

Módosítva: 2024.06.23.

A Lendvay utcában található villa, amely egykor kávéházként funkcionált, most a felújításnak köszönhetően új életet kapott. A Városliget mellett található ikonikus helyszín mostantól bisztróként funkcionál. A Hősök bisztró megnyitóján Lotfi Begi mellett Szente Vajk is részt vett, aki íróként és az irodalom rajongójaként különösen kötődik a kávéházi kultúrához.

Az egykori impozáns kávéház, amely a Lendvay utcában áll végre újra visszakapta polgári stílusát és korábbi dicsfényét, hiszen egy magánberuházás és felújítás által új értelmet nyert. A hely mostantól Hősök bisztró néven üzemel, aminek megnyitóján Szente Vajk is részt vett. A színész-rendező elárulta, nagyon fontosnak tartja a kávéházi kultúra hagyományait.

A Jászai Mari-díjas művész számos történetet ismer a magyar irodalom hőskorából, amikor még virágzott a kávéházi kultúra és ezek nagyon közel is állnak a szívéhez:

Többféleképpen lehet alkotni, az egyik az elvonulós, világtól elzárkózós módszer. Írtam úgy én is darabot, hogy a Balaton-felvidékre elvonultam és teljes magányomban írtam, például a Legénybúcsú című darabomat. De számos olyan példa van, hogy közösségi térben alkot az ember. Amikor valaki elkezd sokat írni, akkor el kell kezdenie megtanulni mindenhol írni. De túl azon, hogy a huszadik század eleji virágzó kávéházi kultúrában az írók, a szerzők azért mentek kávézóba mert meleg volt, és könnyen hozzájutottak a táplálékhoz, az inspirálódás is fontos volt számukra.

Szente Vajk
Szente Vajk szerint az irodalom fontos része a kávéházi kultúra, aminek nem szabad elvesznie (Fotó: Szabolcs László)

„A legenda szerint Molnár Ferenc, amikor A Pál utcai fiúkat írta a New York Kávéházban, akkor bámult ki a mostani körútra és kérdezték tőle, hogy mit néz, amire azt mondta, hogy hát a gyerekeket, ahogy játszanak, mire mondták, hogy de hát nincs ott senki, de ő ott látta őket. Vagy Krúdy Gyula, ahogy a kávéház ablakából látott az utcán figurákat, belőlük megalkotta egy-egy novellájának a szereplőit. De a legfontosabb példa ezek közül talán Rajtő Jenő Vanek ura, aki egy főpincér volt az egyik kávéházban és róla mintázta ezt a karaktert. Úgyhogy azt hiszem, hogy egy írónak mindig dolga az, hogy figyelje a környezetét, a világot és egy kávéház erre remek hely, hiszen nagyon sokféle ember fordul meg ott” - mesélte.

Szente Vajkhoz nem csak irodalom, a kávéházak is közel állnak

A bisztró irodalmi esteknek is otthont ad majd, bár felmerül a kérdés, vajon erre valóban van igény a mai digitalizált világban?

Szerintem nagyon sok mindenben kártékony az online világ, de vannak előnyei és ebből az egyik az, hogy az emberiség elkezdett tudni figyelni több dologra egyszerre. És ha az olvasók most magukba néznek, akkor azt tudják mondani, hogy valószínűleg miközben esznek, néznek valamit, valami tartalmat fogyasztanak a vacsora mellé. És így a következő lépés, hogy ezt egy bisztróban tegyék meg, és esetleg nem egy kis kijelzőn, hanem egy ahhoz képest sokkal nagyobb pódiumszínpadon

– fejtette ki a véleményét a rendező.

A Hősök bisztró nem csak ezzel az elegáns polgári hangulattal, de irodalmi estekkel is várja vendégeit (Fotó: Szabolcs László)

Bár Vajk maga nagyon elfoglalt, igyekszik néha kikapcsolódni is, amire egy jó bisztró vagy kávéház és némi fagylalt tökéletesen alkalmas.

„Én nagyon sok időt töltök a színházban és amellett eléggé remeteéletet élek, de éppenséggel ezt a kávéházi világot nagyon szeretem amiatt, hogy a magyar irodalomnak egy fontos szelete volt. Annak pedig kiváltképp örülök, ha még fagylalt is van” – árulta el nevetve.

Impozáns polgári stílus: ilyen lett a Lendvay utcai Hősök bisztró

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek