Döntés

„Mi történik ebben a világban?” – Molnár Anikó nem bírja tovább, feljelentést tesz a rendőrségen

Mona

Létrehozva: 2024.06.10.

Elfogyott a türelem. Molnár Anikó többszöri figyelmeztetés után sem kapta vissza egykori jó barátjától a kölcsön adott pénzt, ezért úgy döntött, rendőrséghez fordul, amennyiben a hó végéig a férfi nem rendezi adósságát.

Azt szokták mondani, az üzletben nincs barátság. Igaz ez a pénzre is. Molnár Anikó is így gondolta, ám pont egy olyan emberben kellett csalódnia, aki évek óta az élete része. Sokakat segített már ki, de úgy érzi, itt az idő, hogy meghúzza azt a bizonyos határt

Molnár Anikó
Molnár Anikó tavaly február óta sikeresen üzemelteti OnlyFans-oldalát, azóta megszaporodott a kölcsönkérők száma is (Fotó: Nagy Krisztián és Bacsa Péter)

Molnár Anikó segített, végül csalódott

A szőke médiaszemélyiség május elején annyira kiakadt, hogy hirtelen felindulásból a közösségi oldalán „üzent” az illetőnek. A poszt csak pár percig volt látható, ugyanis a férfi kérte, hogy azt törölje. Ígéret ellenében, miszerint hamarosan rendezi adósságát, Anikó eleget tett a kérésének. Azonban most újra látható a poszt, mert azóta sem látott a több száz ezer forintos adósságból egy fillért sem.

A történtek ellenére szeretnék annyira korrekt maradni, hogy a nyilatkozatomban nem fedném fel az illető személyét. Bár, aki látta az oldalamon a kiírásomat, sokan tudják kiről van szó – kezdte a Borsnak. – Amikor egy hónappal ezelőtt az első posztot kiraktam a Facebook-oldalamra, érdekes módon azonnal fel tudott hívni, és csaknem számon kért, hogy miért tettem meg, hogy a nyilvánosság elé tártam a nevével együtt a történteket. 

Akkor azt az ígéretet kaptam, hogy pár napon belül rendezi a teljes összeget. Vártam, mindhiába, ugyanis eddig a pillanatig sem kaptam belőle egy forintot sem. 

– Ezért döntöttem úgy, hogy csak emlékeztetőül ismételten láthatóvá teszem a közösségi médiában. Azóta egyébként másoktól is hallottam, hogy többeknek tartozik, nem csak engem vert át – mesélte Anikó lapunknak, akit azóta gyakran zaklatlan kéregetők, amióta nem titok, bejött az OnlyFans-oldala, és stabil anyagi körülmények között él.

Úgy érzi, átverték

A férfi kérésére végül átmenetileg láthatatlanná tette a posztot, de azóta sem történt semmi.

Két héttel ezelőtt kaptam egy telefonhívást tőle, még meg is lepődtem, akkor azt ígérte, hogy 1-2 napon belül kap fizetést, találkozunk és a kezembe adja egy összegben. 

– Érdekes módon azóta sem hallottam felőle. Pont tegnap előtt jött velem szembe kocsival az utcán, így jutott eszembe, hogy elmúlt a 48 óra. Több százezer forintról van szó, és most már csak azért sem fogom hagyni, amiért ennyire inkorrekt módon járt el velem szemben, pont velem, aki önzetlenül kisegítette a bajból. Számomra már nem a pénz összege a lényeg. Sokkal inkább arról van szó, hogy óriásit kellett ismételten csalódnom. Rájöttem, hogy hazugsággal csalta ki tőlem ezt a pénzt. Ilyenkor arra keresem a választ, miért nem tudnak őszinték lenni az emberek? Mi történik ebben a világban? – morfondírozott a vállalkozó.

Anikó végül úgy döntött, ad még egy kis időt az egykori barátnak. Ha nem kapja vissza a pénzét, a hatóságokhoz fordul.

Meg van a telefonbeszélgetés, úgyhogy semmit sem tud letagadni. 

– Amiért pedig ilyen gusztustalanul viselkedett velem, nem hagyom annyiban. Vissza akarom kapni a pénzem, és egyáltalán nem azért, mert nekem erre mindenáron szükségem van. 

Becsületesség is van a világon, ő pedig hazudott. 

A cérna lassan elszakad, még ezt a hónapot megvárom, és amennyiben nem történik semmi, megyek a rendőrségre. Hogyan oldja meg, nem érdekel, kérjen másoktól kölcsön, és rendezze az adósságát – fakadt ki.

Molnár Anikó
Igyekszik a tanulságot levonni a történtekből (Fotó: Nagy Krisztián)

Tízéves barátságot tett tönkre a férfi

Molnár Anikó is azok közé tartozik, aki megpróbálja minden rosszból a tanulságot levonni. Arra jutott, hogy a jövőben sokkal óvatosabb lesz, ugyanis teljesen elveszítette a bizalmát az emberekkel szemben.

Ebből az egészből azt tapasztaltam meg, hogy a jövőben csak akkor fogok segíteni, ha akarok, ha tudom az igazságot. Kevés olyan ember maradt a környezetemben, akiben ettől fogva megbízom. Egy jó barátságot tett tönkre, és ha nem így viselkedik, lehet, hogy sokkal többet segítettem volna őt az életében – zárta gondolatait.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek