Házasság

Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi: „Én lazítok Bogin, ő pedig nálam néha behúzza a féket”

Bors

Létrehozva: 2024.06.10.

Nincs is annál szebb, amikor férj, és feleség nemcsak a hétköznapi életben alkot egy párt, hanem lehetőségük adódik közösen dolgozni. Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti esetében a kisfiuk születése óta nagy szükségük volt erre.

Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi egysége tényleg irigylésre méltó, hiszen 2019-ben kerültek közelebb egymáshoz a közös munka kapcsán, azóta pedig olyannyira kiteljesedett a szerelmük, hogy összeházasodtak, és megszületett a kisfiuk is. Most azonban nemcsak a gyermeknevelésben, hanem a színpadon is egy csapatot alkotnak majd.

hot feltöltés Puskás-Dallos Peti és Bogi a kapcsolatukról, melyiküknek kell lazítani a másikon BORS
Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi az X-Faktorban ismerkedtek meg - Fotó: Szabolcs László / hot! magazin

Valamilyen szempontból mi szeretjük hazavinni a munkát, pláne ha ilyen „szerelemprojekten” dolgozhatunk. Főleg ilyen helyzetben, amikor egy család vagyunk, ráadásul Boginak ez az első nagyobb munkája Ábel születése óta – kezdte Puskás-Dallos Peti a hot! magazinnak.

Puskás-Dallos Peti és bogi jól kiegészítik egymást

Mindenkinek megvan a maga reszortja, a szerelmesek elmondása szerint ezért is működnek együtt ennyire remekül a hétköznapokban és a színpadon is.

Szerintem meglehetősen jól kiegészítjük egymást. Bogi az életben alapvetően stréberebb, amíg én a lazább felet képviselem. Szerintem pont ezért működik jól a mi párosunk: én lazítok Bogin, ő pedig nálam néha behúzza a féket – árulta el Peti.

„Nagy élmény, hogy kiszakadhatunk a hétköznapi apa-anya szerepkörből”

A Karinthy Színházban bemutatásra kerülő darab egy szétesőben lévő házasságról szól; ez azért is lesz nagy kihívás számukra, mivel a való életben egyáltalán nincs gond kettejük egységével.

hot feltöltés Puskás Peti és Bogi a kapcsolatukról, melyiküknek kell lazítani a másikon BORS
Puskás-Dallos Bogi humora fantasztikus – Fotó: Szabolcs László / hot! magazin

Még csak angolul ismerjük az előadást, így izgalmas lesz majd olvasni a fordítást. Kíváncsi leszek, miként alakítunk majd egy olyan párt, akiknek tönkrement a házasságuk, miközben nálunk szerencsére minden rendben van otthon. Nem lesz könnyű ezt eljátszani. 

Bogi egész gyerekkorában rajongott a színházért, így amikor lehetősége adódott arra, hogy élete szerelmével közösen álljon színpadra, egy pillanatig sem hezitált.

Külön öröm számomra, hogy a férjemmel egy kétszemélyes előadásban alakíthatunk házaspárt. Nekem nagy szakmai kihívás, Petinek azért van már gyakorlata ebben. Ráadásul nagy élmény, hogy picit kiszakadhatunk a hétköznapi apa-anya szerepkörből, és visszatérhetünk a színpadra. 2019-ben az X-Faktorban ismerkedtünk meg, a munka kapcsán találkoztunk először, így nem idegen nekünk a közös munka – mondta Bogi.

Romantikus musical

A Karinthy Színház színpadán mutatkozik be a házaspár a 2024/2025-ös évadban a Jason Robert Brown által megálmodott Az elmúlt öt év című romantikus musicalben. 

Másféle étrend

Peti hosszú évek óta vegán életmódot folytat, tehát minden állati eredetű alapanyagot száműzött az étrendjéből. Bogi az úgynevezett flexitáriánus étrendre esküszik, otthon nem fogyaszt állati eredetű termékeket, de máshol néha igen.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek