Célok

Schobert Norbi még húsz évig szeretne élni

N.V.N.

Létrehozva: 2024.06.24.

A hazai fitnesz meghatározó alakja sokszor került padlóra, de minden alkalommal sikerült felállnia. Schobert Norbi fő célja, hogy húsz évig élhessen, és hogy az unokáival minél több időt tudjon majd még eltölteni.

Schobert Norbi kemény időszakot tudhat a háta mögött. Ahogy ő fogalmaz, négyszer kényszerült térdre az élete során. Először az első gazdasági válságkor, azt követően a szívműtétjekor, majd jött a Budacash és a sztrókja, amelynek köszönhetően elbukta a cégét. Az utóbbi időben ritkán ad interjút, de most hosszú hallgatás után megtörte a csendet.

Schobert Norbi
Schobert Norbi gondolata mindig felesége és családja körül forog (Fotó: Máté Krisztián)

Schobert Norbi gyerekei miatt a végsőkig harcol

Mindegyik alkalommal a nulláról kezdte újra. Mindig is a családja volt a legnagyobb motivációja.

Nekem itt van Réka, Lara, Norbika és Zalán, akik miatt addig harcolok, ameddig van kezem és lábam. A gyerekeimnek is igyekeztem átadni a tanításom, hogy sose adják fel! Amikor egy férfi reggel felkel, kinéz az ablakon és meglátja az első napsugarat, akkor a felesége szemét kell látnia a napsugárban. Ha pedig a nap lemegy, arra kell gondolni, hogy nemsokára össze fogunk bújni az ágyban. Amikor ősszel vezetek és a szél egy falevelet fúj a szélvédőmre, mindig arra gondolok, hogy ez a levél már látta a mi boldogságunkat. Minden gondolatom a feleségem körül forog, ez ad nekem erőt – mondta a vállalkozó a sorry! magazinnak.

Schobert Norbi és Rubint Réka
Felesége, Rubint Réka ad neki minden megpróbáltatáshoz erőt (Fotó: Nagy Zoltán)

„Még 20 évig szeretnék élni”

Norbi a mögötte lévő nehézségek miatt gyakran elgondolkodik az élet értelmén, a sorsfeladatokon. Pontosan tudja, mi az, amire a következő években, évtizedekben vágyik.

Az én életcélom az, hogy tudjak még játszani az unokáimmal, a sportra szoktatni őket. 

Nem akarok sem rosszabb, sem jobb sorsot. 

Még húsz évig szeretnék élni, az unokáimmal való közös időtöltés a célom – mesélte határozott elképzeléseit.

Schobert Norbi
Bármit csinál, górcső alatt nézik az emberek, hogyan tudnának belekötni (Fotó: Knap Zoltán)

„Minden ötletembe bele tudtak eddig kötni”

Schobert Norbi is kis hazánk egyik legmegosztóbb személyisége. Bármit csinál, górcső alatt nézik az emberek, hogyan tudnának belekötni. Abban azonban senki nem gondol bele, vajon ő ezt hogyan éli meg.

1991-ben kezdtem el aerobikórákat tartani, rövid idő alatt én lettem az első ismert aerobiktanár Magyarországon. Előttem senki nem fogott mikrofont, vagy ment fel a színpadra, a rendszerváltás után én csináltam az első tévétornát is – mondta a sorry! magazinnak adott interjúban. – Életem során mindig próbáltam reformer lenni, és ezért a legtöbb esetben támadtak. Ha az ember újat csinál és sikeres, akkor minden mozdulatát nagyítóval nézik. 

Én voltam az első a fitnesz-menü házhoz szállításában is. 

– Mikor előálltam az Update-tel, mindenki azt mondta, hogy „ez tudománytalan, hülyeség”, ma pedig már az összes cég ezt csinálja. Az az igazság, hogy aki új, azt mindig támadják, aztán leutánozzák. Én nem vagyok olyan nagy felfedező, mint Tesla, de minden ötletembe bele tudtak eddig kötni – mondta mosolyogva a fitneszguru.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek