Fájdalmas évforduló közeleg Pataky Attila számára: „Tudom, hogy még találkozunk"
Nincs olyan alkalom, amikor az Edda tagjai ne hoznák szóba egy-egy koncerte menet Hagymát, egykori sofőrjüket. Pataky Attila és a zenekar családtagként tekintett a férfira, akit két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel veszítettek el. Az élet megy tovább, így időközben más vette át a helyét.
Már két éve lesz, hogy az Edda-t szörnyű veszteség érte. 2022 őszén bicikli balesetben hunyt el a zenekar barátja, kollégája, Kiss Zoltán, becenevén Hagyma. Hagyma csaknem közel harminc éven át volt az együttes sofőre, az egész zenekar és Pataky Attila is családtagként tekintett rá.
Pataky Attila mai napig barátsággal és szeretettel gondol Hagymára
Kapcsolatukra való tekintettel a zenekar saját halottjának tekintette a férfit, akit csaknem két hónappal a halála után december 6-án kísértek utolsó útjára. Pataky Attilát mélységesen megrázta a 67 éves, életerős férfi halála, és nem enyhült a fájdalma. A Borsnak elárulta, a mai napig hiányzik kollégája, barátja, azonban tisztában van vele, az életnek mennie kell tovább, és hiszi, hogy csak átmenetileg intettek búcsút egymásnak. Ilyenkor pedig különösen sokat gondolnak rá, hiszen a nyári időszakban rengeteg koncertjük van, ráadásul ötvenállomásos turnéjukkal járják az országot, de már Hagyma nélkül...
– Sok veszteséget éltem meg, de egyik sem hasonlítható össze egymással. Ha azt a fajta spiritualitást nézzük, amit én vallok és hiszek, akkor mosollyal, végtelen nagy szeretettel, barátsággal gondolok rá.
Igyekszem mindig azokat a pillanatokat felidézni magamban, amikor boldogok, vidámak voltunk, amikor a sikereket is együtt éltük meg.
– Mindig számíthattunk rá, elképesztő rutinnal, megfontoltsággal ült a kormány mögé, és biztonságban mentünk egyik pontból a másikba. De az élet örök, így nincs miért szomorkodni. Én is leszülettem, megélem ezt az életkört, aztán átmegyek a másik oldalra, és folytatom az örök létezést. Tudom, hogy még találkozunk – kezdte lapunknak a zenész.
„Tudta azt a fajta elfogadást, amit csak kevesen ismernek”
Az Edda énekesét máig jó érzések töltik el, ha barátjára gondol, aki a legrosszabb pillanatban is mindnyájuk arcára mosolyt tudott csalni.
– Az otthonomban van egy mikrofonom állvánnyal, az egyik születésnapomra kaptam ajándékba.
A mai napig azon lóg az Edda belépőkártyája, azon pedig rajta van a bajuszos fizimiskája, amitől ő Hagymává változott számunkra.
– Minimum kétezer viccet tudott fejből. Akármennyire hervadtak voltunk, elmondott ezekből kettőt, és azonnal vidámak lettünk. Kevés ilyen ember van az életemben. Ő soha, senkiről nem mondott rosszat. Tudta azt a fajta elfogadást, amit csak kevesen ismernek – fűzte hozzá.
Azt szokták mondani, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Attila azonban úgy érzi, ez Hagyma esetében nem így van.
Az ő elvesztése ma is ugyanolyan fájdalmas, mint a halálakor volt.
– Senki nem tudja és nem fogja betölteni az ő helyét. Láthatatlanul a zenekar tagja volt ő is. Ahhoz, hogy mi léteztünk és létezünk, Hagyma is sokat tett hozzá. Rossz érzés, hogy nincs velünk. Szeretetet és felelősséget sugalló ember volt, még ha talán egy pillanatra ezt elfelejtette akkor, amikor biciklire ült és nem vette fel a bukósisakját. De ebben sem perlekedek vele, mert meggyőződésem, hogy érkezünk egy életidővel, azt megéljük és megyünk tovább. Neki ennyi volt megírva, de biztos vagyok benne, hogy teljes életet élt. Mindenki a maga időintervallumát éli meg ebben az életkörben, aztán nincs mese, menni kell – mondta Pataky Attila.
Hagymához hasonló rutinos és megbízható férfi vette át a helyét
Hagyma 28 éven át ült az Edda buszok kormánya mögött. Ahogy az énekes is fogalmaz, az élet megy tovább, így valakinek át kellett vennie azt a szerepkört is, amit barátjuk végzett.
A vonzás törvénye működik, mert egy hasonló, rutinos férfi vette át a helyét.
– Vagy legalábbis próbálja, és úgy tűnik sikerül neki. Ő nem akar Hagymává válni. Az elmékének a tisztelete viszont benne is él. Jól és tisztességgel teszi a dolgát, és szerintem ennek Hagyma nagyon örül, mert így továbbra is jó kezekben vagyunk – mesélte lapunknak.
