Szerelem

Judy vallomása: Gyereket szülnék Krisztiánnak!

Létrehozva: 2024.07.11.

Mint egy kirakós hiány­zó darabja, úgy illeszkedett be a Groovehouse énekesnője és a lánya életébe az új párja, Krisztián. Judy teljesen ki­virult a szerelme mellett, visszatért az önbizalma, és most először érzi azt, hogy minden a helyén van az életében.

Több éven keresztül dolgozott a házasságán a Groovehouse énekesnője, de végül be kellett látnia, hogy menthetetlen. Judy nem is tagadja: kudarcként élte meg a válást, és a mai napig úgy gondolja, hogy Balázzsal nem véletlenül voltak együtt közel 15 évig.

hot feltöltés Judy
Judy és Krisztián a jelek szerint végtelenül boldogok együtt - Fotó: archív / hot! magazin

Nem akartam elvált szülő lenni, ezért mindent megtettem, hogy együtt maradjunk – kezdte a hot! magazinnak az édesanya. – Amikor összekötöd valakivel az életedet, összeházasodtok, és közösen építitek az életeteket. De egy idő után úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, csupán én teszek meg mindent a házasságunkért, már csak én ragaszkodom a házasságunkhoz. A végén már úgy éreztem, hogy teljesen kifordultam önmagamból, az önbizalmam utolsó morzsáját is összetörte ez az egész. Belőlem éltek a pszichológusok! Majd amikor a gyerekem is azt mondta, hogy „Anya, te itt már sosem leszel boldog!”, akkor tudtam: lépnem kell!

„Nagyon jól működünk együtt”

A sztáranyuka végül lezárta a múltat, ez is kellett ahhoz, hogy újra boldog legyen. Krisztiánnal régóta ismerték egymást, talán ezért is lépte a kapcsolatuk rohamléptekkel a szinteket.

Több éve ismerjük egymást: annál a divatcégnél dolgozott, amelyiknek a márkáit a hétköznapokban is szeretjük, nem mellesleg a fotózásokhoz is ők biztosították a ruhákat. Ezáltal sokat találkoztunk, ahol jobban megismertük egymást. Mindig is szimpatizáltunk egymással, már akkor is láttam, hogy milyen jóképű, sármos, de mivel mindketten párkapcsolatban éltünk, nem néztünk „úgy” a másikra. 

A legelején csak a zenekar ruháival kapcsolatban egyeztettünk, mígnem egyszer egy ilyen egyeztetésből hétórás beszélgetés lett: észre sem vettük, hogy elrepült az idő. Ez nagyon megfogott, és éreztem, hogy mennyi mindenben gondolkodunk hasonlóan. Ugyanakkor egyben elgondolkodtató is volt, teljesen összezavart, de valahol megerősített a későbbi döntésemben. Aztán amikor végleg különváltunk a férjemmel, és Krisztián is kilépett a kapcsolatából, felgyorsultak az események: egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy közös otthonban élünk.

 Olyan természetes volt minden! Egy életünk van: nem vártunk sokat az összeköltözéssel sem, hiszen tényleg csak lakva ismeri meg egymást az ember. És mi nagyon jól működünk együtt. Én hiszek az összecsiszolódásban, és már nagyon jól állunk. Krisztián elképesztően jó fej! Itt nincs hagyományos séma, nem mindent a nő csinál otthon: ő is beszáll a házimunkába, szétosztjuk, és akkor még több időnk jut egymásra. Porszívózik, együtt visszük ki a kutyákat sétálni – imádom! Persze neki is vannak hibái, de kinek nincsenek... Ő nem csak a szerelmem, hanem egyben a társam is. Még vitatkozni is jó vele – mosolyodott el Judy. – Szeretem, ha más a véleménye, beleáll a vitába. És ami szintén nagyon fontos volt, hogy a lányommal, Majával jó legyen a kapcsolata, hiszen én a gyerekért élek, és szerencsére ezzel sincs gond, sőt!

hot feltöltés Judy
Judy kislánya, Maja jó kapcsolatot ápol Krisztiánnal is - Fotó: archív / hot! magazin

Judy és Krisztián értékrendje ugyanaz

Amikor arról kérdeztük az énekesnőt, mi az, ami először megfogta Krisztiánban, nem is gondolkodott rajta.

Ahogy a családjáról, a szüleiről mesélt, tele volt szeretettel, gondoskodással a hangja. Ez nagyon megérintett, mert én is így vagyok anyukámékkal. Ugyanaz az értékrendünk, és ez is fontos egy kapcsolatban. Általa, az ő szerettei által lett egy nagy családunk, amit imádok. Krisztián visszaadta az önbizalmamat; minden reggel úgy ébredek, hogy megsimogat, és dicsér, milyen szép vagyok, kifejezi, mennyire tisztel nőként. Mellette biztonságban érzem magam, magunkat, mindenben számíthatok rá. Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, mert úgy bánik velem, amire mindig vágytam. Gyermeket bármikor szülnék neki – kár, hogy nem lehet visszatekerni az időt. És ha megkérné a kezemet, hozzámennék! 

Amerikában járt a Groovehouse!

Kint élő magyarok hívták meg az együttest, New Yorkban és Clevelandben is tartottak közönségtalálkozót. Judyt elkísérte az útra a lánya, a szerelme és az anyukája is – feltöltődve jöttek haza.

Maja imádja az apukáját

Judy és a férje békében váltak el, a lányuk szívesen megy az édesapjához. Maja nemrég jött haza Olaszországból, ahol az apukájával együtt nyaralt.

hot címlap
A legfrissebb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet találnak - Fotó: archív / hot! magazin

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek