GYÁSZ

Most kaptuk a tragikus hírt: Elhunyt Király Levente

Buster

Létrehozva: 2024.07.30.

87 éves korában elhunyt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészóriás, akit 2006-ban a Nemzet Színészei közé is beválasztottak. Király Levente 55 éven át volt a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

Szeged Önkormányzata és Botka László polgármester mély megrendüléssel értesült Király Levente, a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára haláláról. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.

Király Levente sosem hagyta el a Szegedi Nemzeti Színházat Király Levente (Fotó: Kollányi Péter)

Szeged városa egy legendát veszített el

Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött – emlékezik a szeged.hu

„Hamar megszerette egymást a színművész és a város. Király Levente a szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott. A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként”- írta megemlékezésben a portál. 


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek