Újjászületés

Most kaptuk: súlyos balesetet szenvedett a magyar zenekar, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre – fotó

N.T.

Létrehozva: 2024.07.13.

Módosítva: 2024.07.13.

Megdöbbentő hírek érkeztek: súlyos balesetet szenvedett az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Magna Cum Laude.

20230404_SZA_2266_058
Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese Fotó: Szakony Attila

A sokkoló esetről, ami még tegnap (07.12.) történt Petőfi Zenei Díjas formáció maga számolt be a Facebook-oldalán, úgy fogalmaznak, „a zenekar egy része újjászületett”.

Tegnap Cserkeszőlő felé vezető utunkon baleset érte a turnébuszunkat, minek következtében az felborult. Az előttünk haladó gépjármű defektet kapott és megpördült az úton”. 

Az isteni gondviselésnek és sofőrünknek hála mi apróbb karcolásokkal megúsztuk

– kezdik a bejegyzésüket, amelyhez még egy horrorisztikus fotót is csatoltak, a képet elnézve pedig valóban kétség sem férhet hozzá, hogy csak valami isteni csodának köszönhető, hogy nem lett tragédia.

A zenekar ezt követően így folytatta:

A baleset következtében egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el, innen is szeretnénk neki mielőbbi gyors és teljeskörű felépülést kívánni. Miután a mentősök megvizsgáltak minket eljuthattunk a koncertre.

Bejegyzésüket pedig azzal zárták, hogy köszönetet mondtak mindazoknak, akik a baleset után a segítségükre voltak, illetve arra kérték a sajtót, hogy ne keressék őket.

„Köszönjük a kiérkező mentősök, tűzoltók és rendőrök szakszerű és gyors segítségét. Mivel a zenekar jelen posztban minden rendelkezésünkre álló információt közöl, megkérnénk a sajtó munkatársait, hogy közvetlen nyilatkozatok miatt ne keressenek minket. A mai naptól kezdődött a zenekar egy hetes pihenő szabadsága, így egyébként sem tudnánk rendelkezésre állni”

– írták. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek