Királyi család

Összeveszett Vilmos és Katalin a királlyal, vége a köztük lévő harmóniának?

B. V.

Létrehozva: 2024.07.30.

A walesi hercegi pár csak a fiát próbálta védeni a trónörökös múltját figyelembe véve.

Köztudott, hogy Katalin és Vilmos milyen jó kapcsolatot ápol Károllyal. Nemrég azonban mégis összevesztek, ugyanis a walesi hercegi pár legidősebb fia, György herceg elérkezett abba a korba, amikor is szépen-lassan egyre több megjelenést kell vállaljon. Erről Tom Quinn királyi szakértő és kommentátor számolt be, miután az első ilyen összezörrenés a király koronázásán történt. A szülők ugyanis nem igazán értettek egyet azzal, hogy fiuk milyen szerepet tölt majd be. 

HOT FELTÖLTÉS, KATALIN HERCEGNÉ
Katalin és Vilmos aggódott György miatt. Fotó: GETTY IMAGES / GETTY IMAGES

A vita a monarchia feje és Vilmosék között arról zajlott, hogy muszáj-e Györgynek formális szerepet betöltenie nagyapja nagy napján. 

 

Katalin és Vilmos azon aggódott, nem lesz-e sok neki.

 

- közölte Quinn. 

Elmondta, a trónörökösben azért támadtak kételyek, mert eszébe jutott az, hogy ő és Harry min mentek keresztül fiatalon, amikor ilyen eseményeken kellett résztvenniük formális szerepkörben (például édesanyjuk temetésén, amikor is Diana koporsója mögött kellett vonulniuk). A nagy nyomás a tökéletes szerepkör betöltése érdekében, a meredő szempárok... Épp ezért merült fel az emberekben is a kérdés: biztos muszáj Györgynek "kisinasnak" lennie Károly bevonulásakor a palástot tartva?

György végül mint tudjuk vállalta a szerepet, amivel történelmet is írt. Ő lett ugyanis az első trónvárományos, aki ilyen rendkívül fiatal korban, 10 évesen részt vett és segédkezett egy koronázási ceremónián a Westminsteri apátságban - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek