Ajándék

Így ünnepelte születésnapját Szandi

M. K.

Létrehozva: 2024.07.11.

Az énekesnő a napokban ünnepelte születésnapját. Szandi elárulta, hogyan ünnepelt az idén.

Szandi számára a legfontosabb a család és a közösen eltöltött idő, így idén különleges programmal ünnepelte születésnapját. Az énekesnőt telefonon értük el, aki elmesélte, hogy a nyári időszak mindig húzós a fellépések miatt, de nagy hangsúlyt fektet az egyensúly megteremtésére.

Szandi
Szandi elárulta, mit kapott idén a születésnapjára (Fotó: HOT!)

Szandi hálás a családjáért

– Édesanyám szeretett volna valamivel külön meglepni, de én határozottan kértem, hogy ne tegye!

Nekem az a legnagyobb ajándék, ha vele lehetek, így végül elmentem érte és az egész napot nálunk töltötte. Készítettem kettőnknek villás reggelit és nagyon jól telt a nap, rengeteget beszélgettünk.

– A többiektől pedig kaptam egy forrólevegős sütőt és egy tortát. Nagyon örülök nekik, de a legnagyobb boldogságot  a családom jelenti nekem, hogy együtt lehettünk. Blankával is tudtam beszélni aznap, bár tízezer kilométerre él tőlünk, de folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mindent tudunk egymásról, gyakran 1-2 órát is beszélünk. Egy anyának az a legnagyobb öröm, ha a gyerekét boldognak látja, így tényleg bátran mondhatom, hogy ennél szebb születésnapot nem is kívánhatnék magamnak.

A nyár mindig sűrű

Szandi elárulta, hogy nyáron nagyon sok fellépése van, de nagyon szereti a hivatását. 

– Minden hétvégén lesz koncertem és ilyenkor még hétköznap is előfordul. Annak ellenére, hogy hetente sok száz kilométert utazunk, engem ez nagyon feltölt. Nem egyszerű ebben a hőségben a színpadon helytállni, de annyi szeretet kapok, hogy minden pillanat megéri. A minap az egyik fellépésen például két dal között odaszaladt hozzám egy hölgy és megölelt, annyira megható volt. Nagyon jólesik az ilyen, szívet melengető. Természetesen igyekszünk megteremteni az egyensúlyt, hogy jusson idő a kikapcsolódásra is és mindig kipihenten és felkészülten érkezzek a koncertjeimre.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek