Babavárás

Magánklinikán fog szülni, de szó szerint retteg a magyar celeb

H.Á. H.Á.

Létrehozva: 2024.07.02.

A kismama számára már közeleg a nagy nap, amitől állítása szerint retteg. Turi Xénia megmutatta a leendő kislánya babaszobáját, sőt elmondta azt, milyen szülő szeretne lenni.

Turi Xénia meglepett mindenkit, amikor közel egy éves visszavonulása után bejelentette, hogy várandós. A reality celeb ennél több információt nem árult el az áldott állapotáról, de most Nia elárult néhány részletet a Borsnak, többek közt is, hogy megvan-e már a pici neve:

Turi Xénia
Turi Xénia hamarosan szülni fog, de bevallotta, hogy retteg tőle (Fotó: Turi Xénia)

Már a hatodik hónapban járok, és ahogy közeledik a nap, úgy egyre valóságosabbnak tűnik az egész. Már nem titok, hogy kislányom lesz, ami azért különleges számomra, mert már 13 éve megálmodtam, hogy mi lesz a neve – kezdte a Borsnak a gyönyörű kismama, aki ráérzett arra, hogy lánya fog születni.

Mindig is azt akartam, hogyha kislányom születik, akkor Zoé legyen a neve. Már az első időszaktól kezdve Zoénak hívtam, még amikor a nemét sem lehetett tudni, de onnantól kezdve, hogy megtudtuk, már az egész család így hívta – osztotta meg Nia, aki azért azt is számításba vette, hogy fia születik.

Ha fiam lett volna végül, akkor persze bocsánatot kértem volna tőle

– jegyezte meg viccesen a kismama, aki retteg a szüléstől.

Turi Xénia retteg a szüléstől

Nia nem fél az anyaságtól, igazán laza szülő lesz tervei szerint, viszont a szülés folyamatától szó szerint retteg.

Az anyaságtól egyáltalán nem félek, szeretnék laza anyuka lenni, viszont a szüléstől szó szerint rettegek. Magánklinikán fogok szülni és valószínűleg császár metszéssel, mert hallottam egy-két történetet, hogy mik történhetnek ilyenkor odalent és őszintén szeretném dögös anyukának érezni magam – vallotta be a kismama, aki elmondta, szerencsére lesz segítsége mindenben.

Turi Xénia
Niának lesz segítsége az anyasághoz (Fotó: Turi Xénia)

Mindkét húgomnak van most már gyermeke, így van és lesz is segítségem mindenben, ami az anyasággal kapcsolatos, sőt a család többi része külföldön él, tehát lassan-lassan haza szállingózik mindenki, hogy itt legyenek – osztotta meg örömmel Nia, akinél már a babaszoba is elkészült.

Turi Xénia
Elkészült a kismamánál a babaszoba (Fotó: Turi Xénia)

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek