Tervek

Szőke Zsuzsi életében lezárult egy fejezet, erre készül

M. K.

Létrehozva: 2024.07.08.

A bajnok táncosnő befejezte tanulmányait a TV2 Akadémián és már műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. Szőke Zsuzsi jövőbeli tervekről és a tanulmányai nehézségeiről a Borsnak mesélt.

Szőke Zsuzsi nemrég rántotta le a leplet a titokról, hogy tavaly tavasszal elkezdte a TV2-nél a szerkesztő-műsorvezető képzést, de eddig nem nagyon beszélt róla nyilvánosan. Az utolsó vizsgák végeztével azonban nyitott az új lehetőségekre.

Szőke Zsuzsi
Szőke Zsuzsi a szerkesztő-műsorvezető képzését végezte el a TV2 Akadémián (Fotó: Szőke Zsuzsi)

Pozitív visszajelzést kapott

Zsuzsi elárulta, hogy izgult a vizsgák előtt: − A mostani, utolsó megmérettetés egyik részében egy 3,5 perces vizsgafilmet kellett bemutatni, a másik rész pedig az volt, hogy a múlt heti stúdióbeszélgetést elemeztük ki. Nekem úgy tűnt, hogy elégedettek voltak.

Nyilván fogalmaztak meg kritikákat, amiket igyekszem majd megfogadni, de alapvetően azt mondták, hogy jól pörgettem a beszélgetést, az interjú alanyomnak is volt tapasztalata ebben. Jól működött köztünk a kommunikáció, betartottam az időkorlátokat, utána már nyilván könnyebb volt tételt húznom. Izgultam, de én mindig izgulok a vizsgák előtt, aztán általában szerencsére mindig jól sikerülnek.

Megtudtuk, hogy a mostani vizsga eredményéről majd csak augusztusban tájékoztatják Zsuzsit, de mint mondja, jó hangulatú beszélgetés volt, minden tanár nagyon kedves volt vele. Bár Zsuzsi a tánc miatt teljesen más jellegű vizsgákhoz van szokva, tavaly a Testnevelési Egyetemen is leállamvizsgázott. 

Szőke Zsuzsi
Szőke Zsuzsi augusztusi fellépéseire készül (Forrás: Szőke Zsuzsi)

Egyelőre pihenteti a tanulást

Szőke Zsuzsi úgy véli, szeretne még továbbtanulni majd, de egyelőre nem ez az elsődleges. − Tavaly gondolkodtam egy mesterképzésen, de ez most lehet, hogy várat magára. Most a tánc az elsődleges, a július még pihenősebb, de utána sok fellépés lesz. Augusztus közepén például lesz majd egy előadásunk több Dancing with the Star-os táncossal is a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. 

Jövő héten már kezdődnek a próbák napi 5-7 órában, így most erre fókuszálok. Ha a TV2 Akadémián megkapom az eredményt és kapok valami lehetőséget, azt szívesen fogadom, kérdezték, hogy szeretnék-e szakmán belül maradni és mondtam, hogy igen. ajd Meglátjuk még, hogy mit hoz a jövő.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek