Reptér

Váratlan probléma történt Béres Anett repülőgépével

Cs.G.

Létrehozva: 2024.08.25.

Az utóbbi időben nagyon sok repülőgép késett az indulással. Béres Anették az idei utolsó nyaralásukra indultak, amikor négy órát késett az Olaszországba induló járatuk.

Az utóbbi hónapokban egyre többször hallani arról, hogy több órát is késnek a gépek. Több sztár is beszámolt róla, hogy milyen kellemetlenséget okoztak nekik az utazásaik során. A napokban az egykori valóságshow-szereplő is hasonlóan járt, amikor a barátnőivel Szardíniára utazott. Ugyanis a repülőgép nagyon sokat váratta az utasokat, amiről Béres Anett Instagram-történetben számolt be.

Béres Anett
Béres Anett több órát várt a reptéren a barátnőivel (Fotó: Mate Krisztian)

Itt ülünk a repülőn, amire felszállhattunk – igaz nyolc óra óta itt vagyunk a reptéren –, de még a pilóta kedvesen megígérte, hogy legalább 50 perc, amíg indulunk

– mondta Anett, majd hozzátette, hogy körülbelül négy órát késett a gép. Mint kiderült 9:45 helyett, 13:28-kor még mindig a földön voltak, mesélték a közösségi oldalon az útitársak.

Direkt olyan járatot választottunk, amivel ilyenkor már a tengerparton süttethetnénk a hasunkat, ahelyett itt ülünk és iszunk – mesélte Anett.

Béres Anett előtt Hajdú Péternek is rémálommá vált az útja

Hajdú Péterék nyaralása váratlan problémák sorozatával indult, a fapados légitársaság, amellyel utaztak, még csak tájékoztatást sem adott nekik arról, hogy miért indul másfél óra késéssel a repülő, amelyen ott ragadtak Petiék is. Bár a háromgyermekes tévés végül eljutott az úti céljáig, a mai napig nem fér a fejébe, miért szabadulhatott el a pokol a fedélzeten!

Egyszerűen nem értem, miért kellett felülnünk a gépre, ha a személyzet már tudta, hogy nem tudunk felszállni időben! Miért nem várakozhattunk a terminálon, ahol mondjuk tudtunk volna venni vizet, vagy el tudtunk volna menni mosdóba? Ráadásul egy másfél éves kisbabával! Domi este kilenc órára már nagyon el szokott fáradni, most is nyűgös lett, ami teljesen érthető. Rajta kívül más kisgyerekek is voltak a fedélzeten, mindegyik sírt, a felnőttek pedig rendkívül indulatosak lettek. Egyébként utólag sem kaptunk semmilyen tájékoztatást, annyi történt, hogy a pilóta a leszálláskor elnézést kért a késésért – fortyogott korábban a Borsnak Hajdú, aki imádja Ciprust, ám ennél jobban is kezdődhetett volna a megérdemelt vakációja a szerelem szigetén.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek