Káosz

Káosz és zűrzavar a reptéren: Berki Mazsi is érintett volt

Doris

Létrehozva: 2024.08.09.

Berki Krisztián özvegye új szerelmével hagyta volna el az országot, a kaland azonban nem indult túl jól. Berki Mazsi a reptéren ragadt.

Berki Mazsi és párja, Zoltán fogták magukat és összecsomagoltak, hogy külföldön ünnepeljék meg Mazsi 33. születésnapját, vélhetően a tőlük megszokott kényelemben és luxusban. A kiruccanás azonban meglehetősen rosszul indult, a szerelmesek ugyanis a magyar reptéren ragadtak.

Berki Mazsi
Berki Mazsi kiruccanása nem indult zökkenőmentesen (Fotó: Szabolcs László)

 - 11 gépből 10 késésben, köztük a miénk is. Szolid 2 óra 45 percet (de még egy helyben állunk) csúsztunk, így olyan szerencsés vagyok, hogy a 33. életévembe a fellegekben léphetek be

- tájékoztatta Mazsi népes követőtáborát a közösségi oldalon, miközben kedvese társaságával és némi pezsgővel igyekezett lefoglalni magát.

A kommentelők persze, ahogy ez lenni szokott, nem kímélték a kisgyermekes anyukát. Sokaknak nem fért a fejébe, hogy tud Mazsi egy ilyen helyzetben panaszkodni, hiszen másoknak egyáltalán nem adatik meg, hogy repülőre üljenek. Páran pedig abba kötöttek bele, hogy még mindig használja néhai férje, a 2022. május 6-án elhunyt Berki Krisztián vezetéknevét. De volt olyan is, aki Renáta szemöldökébe szállt bele. De természetesen a repülőtéri malőrről szóló posztjához is érkezett szép számmal szülinapi jókívánság is.

Mazsi vélhetően azonban egyáltalán nem foglalkozik a rosszindulatú beszólásokkal. Inkább élvezi a szülinapi vakációt, és hamarosan talán azt megtudhatjuk, hogy hova repítette őt Zoltán, aki valósággal a tenyerén hordozza őt.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek