Tervek

Csongrádi Kata aranydiplomát kap – de van egy kis bökkenő

Létrehozva: 2024.08.12.

A művésznő nem a múltban él. Nagy útra készül és rengeteg terve van.

Váratlan telefont kapott a nyáron Csongrádi Kata színművésznő. Ő már nem is gondolt rá – és őszintén szólva hihetetlennek is tűnik –, hogy kereken ötven évvel ezelőtt végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, musical szakon, ahová 1971-1974 között járt. Az intézmény azonban – amely most már egyetem – nem felejtette el őt.

Csongrádi Kata
1974-ben a vizsgaelőadáson, a Tűzijáték című darabban Szakácsi Sándorral Fotó: Csongrádi Kata

Csongrádi Katát meghívták az arany diploma átadási ünnepségére szeptemberre. Csakhogy van egy kis bibi: a művésznő akkor már nem lesz itthon, ugyanis meghívták Ausztráliába egy turnéra, ahol utoljára 42 évvel ezelőtt járt. Ezúttal hat hetet tölt majd a kontinensen, ebbe hét fellépés fér bele, többek közt Gold Coaston, Melbourne-ben, Sydney-ben, Adelaide-ben és Brisbane-ben. Igaz, amikor megtudták, hogy az ausztrál földrészre érkezik majd, rögtön kapott meghívást Ausztrália más településeire, sőt Új-Zélandra is.

Fárasztó, de boldogságos útnak ígérkezik, örömmel megyek vissza az imádott koalamacik földjére, ahonnan szép emlékeim vannak 

– mondta a művésznő. – Még nem tudom, belefér-e több előadás, mert csak úgy vállalok újabb fellépést, ha azt teljes szívvel-lélekkel meg tudom csinálni. A színvonalat nem fogom kockáztatni.

Erre az alkalomra külön repertoárt állított össze, egy kétrészes önálló estet Millió rózsaszál... hogyha szeretsz! címmel. Elhangoznak majd a régi nagy slágerek mellett friss saját szerzeményei is. 

Hát ez az, amiért nem tud részt venni az arany diploma ünnepélyes átadásán – az eredetileg kitűzött időpontban. Mert az egyetem gyorsan és rugalmasan reagált a hírre, így a művésznő újabb meghívót kapott: augusztus. 28-án az Uránia Filmszínházban veheti át az arany diplomát.

Csongrádi Kata
Az 1974-es vizsgaelőadás fináléja    Fotó: Csongrádi Kata

A művésznő örül, hogy a régi alma mater megemlékezik róla és szívesen eleveníti fel a régi ausztrál turné emlékeit is, de legszívesebben a terveiről és teendőiről beszél, hiszen tele van feladatokkal.

– Most előre fel kell vennünk a Hatos csatornán futó műsoraimat és már vágják a februári S. Nagy István-emlékkoncert felvételeit is, ami szintén nemsokára adásba kerül. Ráadásul készül az új dalom klipje, aminek Papírszavak lesz a címe.  

Annyit elárulhatok: arról szól, hogy ebben a digitális világban is szükségünk van egymás valódi ölelésére és szeretetére, a közelségre, a valódi élményekre és kapcsolatokra.

Csongrádi Kata ugyanolyan szenvedéllyel táncol az új klipjében, mint 50 évvel ezelőtt a vizsgaelőadásán Fotó: Csongrádi Kata

S. Nagy István-emlékkoncert 2025-ben, a szövegíró távozásának 10. évfordulóján is lesz, méghozzá talán minden eddiginél nagyobb, várhatóan sztárfellépőkkel, akikkel már zajlanak az egyeztetések. Erről azonban a művésznő egyelőre nem akart többet elárulni.

A Budapesti Operettszínházban kezdte pályafutását

Csongrádi Kata musical szakon végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1971–1974 között. 1974–től egészen 1989-ig a Budapesti Operettszínház tagja volt. Ezt követően hat évig a Mikroszkóp Színpad színésze, majd 1996-tól a Budapesti Kamaraszínházban játszott.  1996–1999 között önálló riportműsora volt a Szív TV-ben, 1999–2006 között pedig a Budapest TV-ben Zenés Kataságok, 2000–2006 között Halló, itt Csongrádi Kata! címen.

2000-ben debütált tíz epizódból álló televíziós sorozata, Angyali történetek címmel, melyet íróként, rendezőként, a főcímdal ("Jöttem én semmiből") énekeseként és főszereplőként is jegyez. Ebben egy Susu nevű őrangyalt alakít, akinek az Úr (Bánffy György) megbízásából egy fiatalokból álló bűnbanda tagjait kell jó útra térítenie. 2015-ben jelent meg A Slágergyáros című kötete S. Nagy Istvánról. 2016-ban jelent meg Férjem S. Nagy István című tízrészes sorozata a Zenebutikon. 2019-től a Napsütéses Kataságok című beszélgetős műsort vezeti a Hatos csatornán, amiből interjúkötet is készült. 2022-ben indult a Slágergyárosok Csongrádi Katával című húszrészes sorozata a Zenebutikon.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek