szívszorító

„Kivétel nélkül minden családnál könnyeztem én is” – az Újratervezés forgatásáról árult el megható részleteket Csuti

Niki

Létrehozva: 2024.08.10.

Idén Stohl András és Szabó Zsófi mellett, az üzletember is részt vesz a TV2 Klub műsorának negyedik évadában, ahol projektmenedzserként irányítja a házfelújítási folyamatokat. Szabó András Csuti most a forgatásról mesélt a Borsnak és néhány igazán megható részletet is elárult.

Stohl Andrással és Szabó Zsófival az élen indul újra augusztus 12-én hétfőn a TV2 Klub első saját gyártású műsora az Újratervezés. A negyedik évadban Zsófi mellett egy másik új arc is feltűnik, aki nem más, mint Csuti. A műsorban a sztárok és egy profi csapat együttesen segít olyan nehéz sorsú családoknak akinek az otthona nem megfelelő számukra, sőt akár életveszélyes is. Míg a műsorvezetők programokat szerveznek a családnak és közösen élményeket gyűjtenek, addig az üzletember projektmenedzserként irányítja a folyamatokat és persze ő maga is kiveszi a részét a munkából. Csuti most azt is elárulta milyen élmény volt számára a forgatás.

Újratervezés Csuti
Csuti bevallotta: gyakran ő is sírt az Újratervezés forgatásán (Fotó: TV2)

Az édesapa számára nemcsak emberileg, de kifejezetten szülőként is megterhelő volt egy-egy pillanat. És bár igyekezett felkészülni, van amire nem lehet:

Elképesztően nehéz volt. Látva az előző évadokat, nyilván számítottam erre az érzelmi hullámvasútra, de hatalmas a különbség még az elképzelés és a valóság között is. Már az első családtól kezdve rengeteget sírtunk, meg persze örültünk is. A műsornak két csúcspontja van, az első, amikor bejelentjük a családoknak, hogy bekerültek a műsorba, ott ismerjük meg igazából a történetüket és ott nyugodtan mondhatom, hogy kivétel nélkül, minden családnál könnyeztem én is. A másik ilyen pont pedig az átadás, amikor meg örömünkben sírtunk.

Ugyan hivatalosan a folyamatok irányítása volt a feladata, de Csutinak egyáltalán nem okozott gondot, hogy ő maga is kivegye a részét a feladatokból:

– A kétkezi munkával nekem egyáltalán nincs problémám. Persze először mindenki jókat nevetett, amikor megérkeztem, hogy én majd glettelek vagy ilyesmi. De valójában nagyon szeretem ezt csinálni, akkor amikor építkeztünk is nagyon sokat voltam kint a helyszínen és próbáltam kivenni a részem. És itt természetesen akkor is csináltam a dolgokat, amikor nem forgott a kamera. Nyilván a koordinálás is az én feladatom volt projektmenedzserként, de ha már voltak olyan folyamatok, amiket nyugodtan kipróbálhattam, anélkül hogy kárt okoznék, nagyon szívesen részt vettem. A végére már egész ügyesen raktam a parkettát azt mondták, mert a 10 lerakott sorból már csak 6-ot kellett felszedni.

Újratervezés Csuti
Az üzletember maga is kivette a részét a felújításból (Fotó: TV2)

De a viccet félretéve, hihetetlenül jó szakemberekkel dolgozhattam, akik mind profik a saját területükön. Sőt, annyira lelkiismeretesek, hogy előfordult, hogy haza sem mentek, ott aludtak valahol a környéken, hogy jobban haladjanak és minden kész legyen az átadásra. Sokszor volt olyan is, hogy felmerült egy-egy nem várt akadály vagy probléma, de ők ezeket is a lehető legnagyobb profizmussal oldották meg. Nagyon szerettem együtt lüktetni a csapattal és mondhatom, hogy egy nagyon jó haveri viszony alakult ki köztünk. Többükkel számot is cseréltem, úgyhogy lett egy komplett csapatom, akiket hívhatok

 – tette még hozzá nevetve.

Csuti már most szerződne a következő évadra

Az üzletember mondhatni beleszeretett a műsorba és nagyon hálás, hogy részese lehetett az Újratervezésnek:

Nagyon szerettem ezt az egészet. Egyrészről büszke is vagyok, hogy ebben részt vehettem, és én magam is tudtam segíteni. Másrészről pedig nagyon hálás vagyok a produkciónak, hogy bíztak bennem és szerepet kaphattam ebben. És már azt most megmondtam, hogy ha készül következő évad, engem hívni sem kell, jövök magamtól.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek