Szerencsés

Curtis: Még a Jóisten is azt akarta, hogy ez a fellépés úgy sikerüljön, ahogy kell

Bors

Létrehozva: 2024.08.22.

A rapper szerint augusztus 20-án tartották a legnagyobb bulit. Curtis arról is mesélt, miért különlegesek a közönségtalálkozói.

Curtis az Origonak mesélt augusztus 20-ai koncertjéről, és a másnapi közönségtalálkozójáról, amit Kolozsváron rendeztek meg. Elárulta, hogy miért érezte magát kiváltságosnak az államalapítás ünnepén, ahol szerinte a Jóisten is vele volt. Azt is elmesélte, miért szeretik rajongói annyira a közönségtalálkozóit, miben más, mint a koncertjei. 

Curtis
Curtis hatalmas megtiszteltetésnek érezte, hogy felléphetett az államalapítás ünnepén (Fotó: Kocsis Zoltán)

A nyár legjobb koncertje

Curtis elmondása szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaság Egyetem előtti óriáskoncertje volt a nyár fénypontja. Számára is különleges élmény volt, hogy Magyarország egyik legmeghatározóbb ünnepén léphetett fel. A raper szokásos fesztivál műsorával állt a színpadra, amit bár már nyár elején összeállítottak, mégis módosítottak kicsit a repertoáron. 

Előző este Kiskunfélegyházán léptünk fel, azt hittük, hogy a nyár bulija volt, de Budapesten, augusztus 20-án felül tudtuk múlni nézőszámban és hangulatban… Nagyon megtisztelő, hogy az államalapítás ünnepén léphettünk fel, elképesztő hangulat volt, szívmelengető volt látni, hogy korosztálytól függetlenül tele a rakpart, üvöltik a Curtis-dalokat. Mi nyár elején Demkó Matyival kitaláljuk a műsort, ezt általában végigvisszük. Persze, ha közben kijön egy olyan dal, ami nagyon sikeres, mint most a Kegyelem, akkor betesszük a repertoárba – kezdte Curtis az Origónak.

Curtis szerint fentről is segítették őket

Az államalapítás ünnepén az egész ország az eget figyelte már a tűzijáték előtt is, hogy mikor csap le a vihar. Az előrejelzések komoly esőt jeleztek, így több program megtartása is kérdésessé vált, például a legjobban várt tűzijátéké. Curtis azonban rendkívül szerencsésnek érezte magát, szerinte az égiek is mellette álltak a koncert alatt.

– Még a Jóisten is azt akarta, hogy ez a fellépés úgy sikerüljön, ahogy kell. A koncertünk előtt zápor volt, utána vihar... Utána a párommal megnéztük a tűzijátékot, ami fantasztikus élmény volt – mesélte el az Origo munkatársának.

Curtis
Curtis fellépése az egyik legjobban várt program volt augusztus 20-án (Fotó: Kocsis Zoltán)

Másnap rajongóival találkozott

Augusztus 21-én pedig a 15. Kolozsvári Magyar Napokon találkozhattak rajongói a raperrel. Itt életének mélypontjáról, függőségéről is mesélt. Curtis elárulta, hogy ezt a sorozatot legfőképpen a határon túli magyarság miatt csinálják. Nem ez volt az első ilyen találkozó, februárban kétnapos úton voltak Kárpátalján, ahol magyar iskolákban, magyar gyerekekkel beszélgetett. Azt is elmesélte, miért olyan különlegesek ezek a közönségtalálkozók. 

– Ez afféle közönségtalálkozó, kis zenéléssel, beszélgetéssel. A Kolozsvári Magyar Napok alkalmából a konzulátus udvarán tartottunk egy ilyen eseményt.

Majdnem annyira szeretik, mint a koncerteket, mert kötetlen a beszélgetés. Kérdezhetnek tőlem, találkoznak velem. Majdnem olyan, mint egy családi vacsora, mintha összeülnénk a tábortűznél. Ők is mesélnek magukról, sokszor vannak közös pontok. A közös fotókat pedig várják, a kéréseknek pedig mindig eleget is teszek. Ez a legfőbb dolog, amiért sokan eljönnek egy ilyen találkozóra, mert egy fesztiválon nehezebb összefutni velem a koncert után. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek