Csőd

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: Közel volt a csőd!

Magyar Adrián

Létrehozva: 2024.08.07.

Hiába a sok televíziós szerep és munka, a színészeknek is megvolt a maguk problémája. Deutsch Anita és Kinizsi Ottó a családalapítást követően igencsak eladósodtak.

Nemrég kerek évfordulót ünnepeltek: 20 éve annak, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak. Deutsch Anita és Kinizsi Ottó ennek a megünneplésére hármasban utaztak el a festői Szicíliába: velük tartott a kisebbik lányuk, a 14 éves Hanni is, míg a 19 éves Emma már külön nyaralt.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó Hot feltőltés
Deutsch Anita és Kinizsi Ottó imádják a szicíliai térséget (Fotó: Archív/Hot! magazin)

– Remek családi kiruccanás volt, bár közben zajlottak a TV2 Újratervezés című műsorainak a felvételei, úgyhogy Ottó félig dolgozott, félig kikapcsolódott. Nagy Szicília-rajongók vagyunk! Már tavaly is ott nyaraltunk, csak a sziget másik felén, de Ottó jelezte, hogy mindenképpen vissza kell térnünk, és most megtettük. Ez az a térség, ahova szívesen kiköltöznénk a nyugdíjas éveinkre – kezdte Anita a hot! magazinnak.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó megjárták a poklok poklát

A házaspár idei nyaralása tehát igen jól sikerült, ám volt olyan nyaruk, amikor legszívesebben azonnal visszafordultak volna.

– Ottót nehezebben lehet rávenni a szereplésekre. Évekkel ezelőtt megnyertük a TV2-n a Drágám, add az életed! című vetélkedőt, és azzal győztem meg, hogy fogadjuk el a felkérést, hogyha megnyerjük, akkor abból a pénzből elmegyünk egy olyan nyaralásra, amire mindig is el akartuk vinni a gyerekeket. 

Tunézia akkor nyitott újra a terrortámadás után; gondoltuk, addigra már tejjel-mézzel folyó Kánaánban lesz részünk.

De maga volt a pokol: nem volt áram, a szállodában penészes volt a lift, ehetetlen a kaja. Ott ültünk, és eldöntöttük, hogy újratervezünk. Életünk legjobb nyaralását hoztuk ki belőle: búvárkodtunk, ejtőernyőztünk, a legemlékezetesebb pillanatokat szereztük magunknak – mesélte Anita.

Deutsch Anita férje, Kinizsi Ottó nagy feladatot kapott: egy sikeres sorozat után, mint a Hazatalálsz, ezúttal egy olyan munkáért volt felelős, ahol emberi sorsokat mutattak be, és rászorulóknak segítettek egy jobb élet reményében.

– Az Újratervezés egy csodálatos összefogás: mesteremberek és munkások összefogásával, hetek alatt újítunk fel házakat. Közben a családot elvisszük pihenni, kikapcsolódni, így amikor legközelebb visszatérnek, már egy kulcsrakész, felújított otthont találnak. Mindegyik rászoruló kivétel nélkül igazi harcos. Jó érzés megmutatni a nézőknek ezeket a pozitív hősöket – mesélte a producer.

„Az akkori anyagi kereteink azt engedték meg, hogy egy lepukkant házat vegyünk meg”

A házaspár pontosan átérzi a nehéz sorsú emberek problémáit, akik az Újratervezés című műsorban szerepelnek. Ők is átéltek nehéz éveket: majdnem csődbe mentek a devizahitelük miatt. Amikor közös életet terveztek, első lépésként a kis lakás helyett egy nagy, közös otthont akartak, ahol hatalmas kertben játszhatnak majd a születendő gyerekeikkel.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó Hot feltőltés
A házaspár a rengeteg munka mellett igyekszik gyakran kikapcsolódni (Fotó: Archív/Hot! magazin)

– Amikor elkezdtünk tervezni, hogy összeházasodunk, és gyermekünk lesz, családi házba akartunk költözni. Az akkori anyagi helyzetünk azt engedte meg, hogy egy lepukkant házat vegyünk meg, és felújítsuk. 

Bőven kivettük a részünket a munkálatokból: Ottó apukámmal csinálta a küszöböt, vakoltunk, festettünk.

Volt, hogy külön laktunk, mert elköltöztem a gyerekekkel a szülőkhöz, Ottó pedig vigyázott a még nem kész házra – árulta el a színésznő.

– Bár „sorozatsztárok” voltunk, ez nem jelentette azt, hogy elöntött bennünket a pénz. Mi is olyan svájcifrank-hitelesek voltunk, akik már visszafizették a hitelüket, és még akkor is annyival tartoztak, mint amennyit eredetileg felvettek. Csak úgy tudtuk megoldani, hogy eladtuk azt a házat, amit kínkeservesen, hosszú évek alatt a saját kezünkkel újítottunk fel. Majdnem csődbe mentünk, és elvesztettük a házunkat. Eladtuk, és vettünk egy kisebbet, így tudtuk visszafizetni a kölcsön fennmaradó részét – árulta el a férj.

– Itt pedig elkezdtünk újratervezni – vette át a szót Anita, majd folytatta:

– Ez nekem könnyebben ment, Ottónak azonban már nem volt ennyire egyszerű, hiszen ő nehezen enged el dolgokat, és ragaszkodik a megszokotthoz. 

Egy ideig albérletben laktunk, és azt hittük, hogy borzasztó lesz.

Egy pici, ötven négyzetméteres lakótelepi lakásban éltünk négyen, egy szobában aludtunk, a gyerekeknek mégis a mai napig onnan vannak a legszebb emlékeik.

„Sokan a saját vágyaikat szeretnék viszontlátni a gyerekben”

A szülői léttel kapcsolatban van, aki ostorozza magát, más pedig szentül hiszi, hogy ő neveli a legjobban a gyermekét. A színész-rendező házaspárnak egyértelmű a véleménye erről.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó Hot feltőltés
Volt már veszélyben a házasságuk, de nem engedték el egymás kezét (Fotó: Archív/Hot! magazin)

– Nem vagyok jó szülő, ellenben fejlődőképes! Szerintem az embernek mindig fejlődnie kell. Ebben hasonlítunk egymásra Anitával: mindketten állandóan próbáljuk a legtöbbet kihozni a pillanatból. A szülőségben sosem szabad hátradőlni, hiszen minden életszakasz a következő leckét tartogatja. Elsősorban a szülő-gyerek kapcsolatból lehet levonni azt, amilyen apuka akarok vagy éppen nem akarok lenni – árulta el Ottó.

– Például amikor kamaszodik a gyerek, akkor sokan azt gondolják, hogy elrontották az elmúlt 14 évet, rossz szülők. 

Majd eltelik néhány év, és visszajön minden, amit tanítottak neki

vette át a szót Anita, majd hozzátette:

– Sokan a saját vágyaikat szeretnék viszontlátni a gyerekben. Hagyni kell, hogy megtalálja a saját útját vagy érdeklődési körét; nálunk például tök messze vannak a színészi pályától.

– A nagyobbik lányunk konduktornak tanul, ami szerintem a világ legnehezebb és legszebb hivatása. Emiatt nagyon féltettem az elején, hiszen lelkileg nagyon megterhelő, de amikor láttam, hogy milyen jól kezeli az ilyesfajta helyzeteket, megnyugodott a lelkem. Ráadásul az Újratervezésben is kértem a szakmai tanácsát, hogy milyen programot szervezzünk egy Duchenne-szindrómás ka­masz­fiú­nak, mi az, amivel a leginkább a kedvében járhatunk – mesélte büszkén Ottó. 

További izgalmas sztárhírekért keresd a legújabb hot! magazint (Fotó: hot! magazin)

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek